Balesetet okozott a Máramaros megyei Mikolapatak településen a kolozsvári CFR 21 éves labdarúgója, Răzvan Horj. A baleset következtében négy személyt kórházba szállítottak – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Florina Meteş, a Máramaros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője.
2016. december 19., 13:032016. december 19., 13:03
2016. december 19., 13:102016. december 19., 13:10
A rendőr-felügyelőség jelentése szerint a fiatal futballista az időjárási viszonyokhoz képest túl gyorsan hajtott autójával, egy kanyarban megcsúszott és a szembejövő sávra sodródott, ahol összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő autóval, amely egy szomszédos kertben kötött ki. A labdarúgó ugyanakkor elütött egy 58 éves asszonyt és egy 12 éves kislányt, akik gyalogosan közlekedtek, valamint egy másik szembejövő autóval is ütközött.
A baleset következtében négy személyt kórházba szállítottak. Az alkoholteszt elvégzése után kiderült, hogy a futballista előzőleg nem fogyasztott szeszes italokat. Ugyanakkor kórházi kezelésre sem volt szüksége, mert csak enyhéb sérüléseket szenvedett. A rendőrség folytatja a kivizsgálást a baleset körülményeire vonatkozóan, és az eredmények függvényében hozzák meg a szükséges jogi lépéseket – mondta a szóvivő.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
szóljon hozzá!