
Balázs Attila
Fotó: Facebook/Balázs Attila
Balázs Attilát, az RMDSZ gazdasági igazgatóját bízta meg ideiglenesen Kelemen Hunor elnök a szövetség ügyvezető elnöki feladatok ellátásával, miután Porcsalmi Bálint korábban lemondott.
2021. január 08., 19:092021. január 08., 19:09
2021. január 08., 19:212021. január 08., 19:21
Az RMDSZ pénteki tájékoztatása szerint az ideiglenes ügyvezető elnök mandátuma addig tart, amíg a szövetség elnöke új ügyvezető elnököt nevesít, ezt pedig a Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie a szavazatával.
Porcsalmi Bálint korábbi ügyvezető elnök a decemberi parlamenti választások után jelentette be lemondását. Akkor úgy fogalmazott, 2017-ben két évre vállalta el az RMDSZ ügyvezető elnöki mandátumát, a tavalyi EP-választásokat követően pedig Kelemen Hunor szövetségi elnök felkérésére folytatta a megbízatást. A szövetség vezetőségével abban állapodott meg, hogy a 2020-as parlamenti választások után abbahagyja ezt a munkát.
„Így az ügyvezetői teendők mellett irányítottam tavaly az elnökválasztási, idén az önkormányzati, majd a parlamenti választási kampányokat is. December 6-án a vállalt feladatom véget ért: a terveimnek megfelelően, a kormányalakítási tárgyalások után visszaadom ügyvezető elnöki megbízatásom” – közölte Porcsalmi Bálint.

Lemond az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből Porcsalmi Bálint – jelentette be Facebook-oldalán a politikus.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!