2011. október 26., 09:052011. október 26., 09:05
Borboly Csaba Hargita megyei közgyűléselnök tegnap a helyi Havasi Gyopár napközi otthonban tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: szakértőikkel megoldást keresnek a fűtésgondokra. Elmondta: az iskolaigazgatók azt az elgondolást terjesztették elő, hogy ha meg tudják szervezni a fűtést a négyből két épületben, akkor összevonással és váltásban való tanítással átmenetileg rendeződik a helyzet, amíg megtalálják a tartós megoldást a problémára, hogy fűteni tudják mind a négy épületet. Így akár hétfőtől elkezdődhetne az oktatás.
Amint arról korábban beszámoltunk, a hideg miatt a Havasi Gyopár napközi otthonban és a Liviu Rebreanu Szakközépiskolában is felfüggesztették az oktatást, két másik intézményben rövidebb tanórákat tartanak, mivel a polgármesteri hivatal nem fizette ki az elfogyasztott földgáz ellenértékét. A tanácselnök átiratot nyújtott át Mihai Mereş polgármesternek, amelyben kéri az önkormányzat költségvetésének adatait mai határidővel, azért hogy a megyei tanács szakemberei javaslatokat tudjanak tenni a költségtételek átcsoportosítására, és hogy minél hamarabb megtalálják a fűtésszámlák fedezéséhez szükséges pénzügyi keret biztosításának lehetőségét. Borboly szerint a korábban kiutalt összegeket nem célirányosan költötte el a polgármesteri hivatal, így meg kell vizsgálnunk, mire költik a rendelkezésükre álló forrásokat. Borboly továbbá átiratban fordult a prefektusi hivatalhoz is, hiszen abban az esetben, ha a lakosság nem kapja meg az alapszolgáltatásokat, a törvény értelmében a prefektusi hivatalnak kötelessége kivizsgálni a helyzetet a megyei pénzügyi hivatal közreműködésével.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.