Hirdetés

Balánbánya: bezárták a gimnáziumot is

A hideg miatt a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskolában is felfüggesztették a tanítást tegnap, miután múlt héten 35 percesre csökkentették a tanórák hosszát. A gimnázium vezetőségének kérdésére az intézmény 300 diákja is úgy vélte, lehetetlen folytatni a tevékenységet, amíg az osztálytermekben 8, a műhelyekben pedig 4 Celsius-fok van.

Kőrössy Andrea

2011. október 19., 07:512011. október 19., 07:51

Amint arról a Krónika korábban beszámolt, a városban működő tanintézményekben nem tudnak befűteni, mivel a polgármesteri hivatal nem fizette ki az elfogyasztott földgáz ellenértékét. Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: a diákok egészségi állapota mindennél fontosabb, a tanórák felfüggesztésére vonatkozó kérvényt pedig a többi intézmény esetében is helyeselni fogja, ha a helyzet ezt megkívánja. A mai naptól az 1-es Általános Iskolában is szünetel a tanítás, míg a Geo Bogza Általános Iskolában szintén 35 perces tanórákat tartanak abban a négy tanteremben, amelyeket a szülők által biztosított elektromos fűtőtestekkel melegítenek. Az elöljáró hangsúlyozta: hajlandók az önkormányzat mindegyik balánbányai épületét a fűtésszolgáltató Hargita Gaz rendelkezésére bocsátani biztosítékként, emellett több bankkal is megbeszélés folytatnak kölcsön felvételéről. Múlt héten a Havasi Gyopár Napközi Otthonban és ovódában is felfüggesztették a foglalkozásokat a hideg miatt. Az önkormányzat tartozása a gázszolgáltatónak közel 300 ezer lej, a polgármesteri hivatal fő bevételi forrását jelentő bányákat ugyanis az elmúlt években bezárták.

A Temes megyei Máslak település óvodájában szintén a hideg miatt kellett otthon maradniuk a gyerekeknek, az intézmény termeiben 5 Celsius fokot mértek. Az oktatók kályhával próbálták kifűteni a helyiségeket, a felszerelés elavultsága miatt azonban fennáll a füstmérgezés veszélye, így csak nyitott ablakokkal lehetett volna folytatni a tevékenységet. Az érintettek nem használhatják a közelben található új ovódaépületet, mivel az önkormányzat nem fizetett az építést kivitelező cégnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés