
Közel 100 rendőr vett részt a lány keresésében, amíg kiderült, hogy mi történt
Fotó: Tuchiluș Alex
Eljárás indult egy 13 éves Brassó megyei lány ellen, aki felhívta a 112-es egységes segélyhívószámot és azt állította, hogy elrabolták. Két napon át több mint 100 rendőr kereste, amíg kiderült, hogy hazudott a hatóságoknak.
2024. október 18., 15:412024. október 18., 15:41
A Brassó megyei rendőrség pénteki közleménye szerint a lány kedd este jelentette az egységes segélyhívószámon, hogy ismeretlen személyek akarata ellenére beültették egy autóba és elvitték.
A gyermek nem tudott válaszolni a személyazonosságával, a járművel vagy a tartózkodási helyével kapcsolatos kérdésekre, majd a hívás megszakadt, és a rendőrök nem tudták újrahívni a számot.
és bár kevés információ állt a rendelkezésükre, a fejlett helymeghatározó technológiának köszönhetően beazonosítottak három zernesti helyszínt, ahol csütörtökön házkutatást tartottak.
Az egyik ingatlanban megtalálták a telefont, amelyről a hívást kezdeményezték és a 13 éves lányt is, aki a családtagjaival együtt a házban tartózkodott. A gyermek beismerte, hogy maga találta ki az elrablásáról szóló történetet egy közösségi médiában terjedő kihívásra vállalkozva. A hívás után kikapcsolta a telefont, a SIM-kártyát pedig eldobta.
A helyzet tisztázását követően a rendőrség eljárást indított a lány ellen a hatóságok félrevezetése miatt, ami a büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy bírsággal büntethető. Ugyanakkor a gyermek szülei is szankcióban részesülhetnek kiskorú felügyelet nélkül hagyása miatt – írja az Agerpres.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!