2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
„Összehasonlítottuk a diákok jegyeit a gimnáziumi évekből az érettségin szerzett osztályzatokkal. Egyes fiatalok ötös átlaggal végezték a gimnáziumot, mégis kilencest kaptak az érettségin” – magyarázta Liviu Pop, a megyei tanügyi szakszervezet vezetője. Hozzáfűzte, a diákokra nézve nem jár majd negatív következményekkel a dolgozatok esetleges újrajavítása, hiszen a történtekért a javítóbizottság elnöke és a felügyelő tanárok felelnek majd. Pop szerint a Máramaros megyei tanfelügyelőség már július 4-én tudomást szerzett az azonos tartalmú dolgozatokról, ám megpróbálták eltussolni az ügyet. Ugyanakkor Pavel Filip, a tanfelügyelőség szóvivője azt állítja, már elindították a vizsgálatot a szakszervezet képviselői állításainak kapcsán. „Kiderítjük, hogy valóban azonosak-e a dolgozatok, és hogyha ez bebizonyosodik, fényt derítünk arra, hogy a történtek puskázás vagy diktálás eredményei” – jelentette ki a szóvivő.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.