
Fotó: A szerző felvétele
2011. február 25., 00:232011. február 25., 00:23
Török Sándor megyei elnök felvázolta az általuk kifogásolt ügyletek krónikáját, különös tekintettel az Ady Endre Kulturális Központra, amelyet 320 millió forintból épített az RMDSZ a nagyváradi strand mellett. „A baj csak az, hogy a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte az első Orbán-kormány, arra, hogy Ady szülőfalujában, Érmindszenten épülhessen fel egy olyan központ, ahol az évente megszervezett Ady-zarándoklatokat megtarthatják, illetve egy termálhotel, ahol a jeles vendégeknek szállást biztosíthatnak” – idézte fel Török. A mindszenti létesítmény alapkövét elhelyezték, ám az időközben kormányra lépő MSZP átirányította a pénzt, így épülhetett fel a váradi központ, melynek szomszédságában évek óta befejezetlenül áll a projekt keretében tervezett termálhotel, tette hozzá. Az eredetileg kulturális központnak épített létesítményben egyébként kulturális rendezvényből tartanak a legkevesebbet: többek között a Bihar megyei RMDSZ különböző rendezvényeinek ad otthont, de lakodalmakat, keresztelő utáni partikat vagy éppen „megamulatósokat” tartanak itt. n Nagy Orsolya
Szövetségre lépett csütörtökön a Bihar megyei RMDSZ az ellenzéki pártok – a szociáldemokraták, nemzeti liberálisok és konzervatívok – alkotta Szociálliberális Unióval (USL). A bihari RMDSZ egyébként az országos RMDSZ–PDL-paktumtól eltérően korábban is a nemzeti liberálisokkal lépett szövetségre mind megyei, mind helyi szinten. Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke a csütörtöki eseményt követően úgy nyilatkozott, egyebek mellett azért is döntöttek az együttműködés mellett, mivel „a kormány nem képviseli megfelelően a megyét”. Kiss leszögezte, az RMDSZ helyi szervezetei autonómiát élveznek, s az országostól eltérő koalíciókat is megköthetnek. A megyei tanács alelnökeként azt rótta fel a központi RMDSZ-nek, hogy ahányszor kormánypénzekre próbálnak pályázni, mindig egy hölggyel kell tárgyalniuk – itt Elena Udrea fejlesztési miniszterre utalt. „Talán ezentúl nem egy hölggyel kellene tárgyalnunk, hogy Bihar megyébe is jöjjenek pénzek” – hangsúlyozta a központi vezetéssel egyébként már korábban is szembeforduló RMDSZ-es politikus. Hozzátette: nem hiszi, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök felszólítaná őket, hogy mondjanak le erről az együttműködésről. „Talán mi győzzük meg a többieket, hogy térjenek át a mi utunkra” – fogalmazott Kiss. Egyébként a hétvégén az RMDSZ kongresszusával párhuzamosan zajlik az Ady-központban a Szociálliberális Unió Bihar megyei helyi és megyei önkormányzati politikusainak találkozója. Az USL célja a PDL– RMDSZ-kormány megdöntése.
Miután a helyi RMDSZ 15 és 20 óra között valamennyi olyan helyszínt lefoglalta, ahol Nagyváradon március 15-i megemlékezéseket szoktak tartani, az EMNT csak délután egy és fél három között szervezheti meg ünnepségeit – számolt be csütörtökön Orbán Mihály, az EMNT partiumi régióelnöke. A politikus azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által szervezett megemlékezéseken egyik helyszínről a másikra vándorol a tömeg, így lehetetlen, hogy öt órán át mindenütt foglalt. Mint mesélték, megpróbálták előre a jövő évre lefoglalni az időpontokat, de állítólag nem lehet: csakis a folyó évre szabad engedélyt kérni. Azt azonban megtudták, hogy az RMDSZ már októberben lefoglalta az idei időpontot, bár értesüléseik szerint idén januárban lépett életbe a szigorítás, amely szerint tilos egy évre előre szervezni.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.