
A Maros megyei önkormányzat az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) kezelésébe adná a rendkívül forgalmas, Ákosfalva és Nyárádtő közti útszakaszt. A testület azt reméli, hogy a CNADNR felújítja a rendszeresen kátyúzásra szoruló 15 kilométeres útszakaszt.
2015. augusztus 13., 20:042015. augusztus 13., 20:04
Az önkormányzat egyébként évek óta próbál „megszabadulni” ettől az útszakasztól, mindeddig eredménytelenül. Bár a megye egyik legforgalmasabb útszakaszáról van szó, a megyei tanácsnak saját alapjaiból legtöbbször csak kátyúzásra futotta. Hiába öntöttek új aszfaltszőnyeget, amikor a költségvetés ezt lehetővé tette, a gyenge alap miatt az út több ízben is besüppedt.
„Nem teherforgalomra tervezték annak idején ezt a szakaszt” – magyarázta Szabó Árpád, a megyei önkormányzat alelnöke. Jó két évtizede egyre több Kolozsvár és Brassó között közlekedő kamionsofőr veszi igénybe a Marosvásárhelyt elkerülő utat, melyen nemcsak a nagyváros forgalmától mentesül, de néhány kilométert spórol is.
Balogh József volt megyei tanácsos számításai szerint az utóbbi másfél évtizedben az önkormányzat már legalább hat alkalommal próbálta átruházni a karbantartás felelősségét. Legutóbb tavaly döntöttek a képviselők az út átadásáról. „Sajnos a pénzügyminisztérium beleszólt, és nem fogadta el a megszavazott határozatot. Azóta eleget tettünk Bukarest kérésének, és a megyei tanács nevére telekkönyveztük az utat. Reméljük, így végre elhárult az utolsó akadály, a csütörtökön elfogadott tanácshatározat megfelel a követelményeknek, és az országos hatóság átveszi az utat” – bizakodott Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke.
Időközben a Nyárád menti községek polgármesterei is megpróbáltak közösen fellépni és rávenni az országos hatóságokat, hogy vegyék át és újítsák fel az utat. A helyi önkormányzatok a keletkezett károkat is feltérképezték: az út minősége súlyosan megromlott, a forgalom jelentősen megnőtt, állandó balesetveszély van, illetve a teherforgalom miatt több lakóház struktúrája is megrongálódott. A megyei tanács egyelőre csak a gépkocsivezetők gondjait enyhítette: körforgalmat épített a nyárádtői kijárathoz, és hasonló tervvel próbálkozik az ákosfalvi útkereszteződésnél is.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!