2011. szeptember 02., 12:152011. szeptember 02., 12:15
Amint arról a Krónika korábban beszámolt, Magyari Tivadar ez év júniusában jelentette be, hogy nem vállal több tisztséget a felsőoktatási intézmény vezetőségében. Csütörtökön egyébként az RMDSZ bejelentette: Magyarit nevezte ki a szövetség oktatási főtitkárhelyettesének Kelemen Hunor szövetségi elnök. A kinevezésre Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján került sor.
Arról is hírt adtuk korábban, hogy a BBTE magyar tanszékei az új oktatási törvény értelmében szűntek meg. A magyar oktatás ezentúl a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű intézetekben fog szerveződni. Az átszerveződés során a magyar oktatás a saját intézeteinek keretében fog működni, amelyek élén igazgatók fognak állni, a tervek szerint pedig saját titkárságuk is lesz. Magyari Tivadar arra kérte az intézmény magyar oktatóit, hogy vállaljanak tisztséget, a választási megmérettetés fórumait és a demokratikus szavazáson való részvétel körülményeit pedig mindenhol biztosítsák.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.