Hirdetés

Az önkormányzat vásárolná meg a szatmárnémeti műemlékeket

Az egykori Iparos Otthon megvásárlásának célszerűségét vizsgáló bizottságot alakított az önkormányzat Szatmárnémetiben Ilyés Gyula polgármester kezdeményezésére.

Babos Krisztina

2011. június 01., 08:382011. június 01., 08:38

Az igen rossz állapotban levő központi ingatlan tulajdonosa, az Urania 2005 Szövetkezet eladná az épületet, mivel nem képes kifizetni a felújítással járó költségeket. Az Iparos Otthon Tóásó Pál neves budapesti műépítész tervei alapján készült 1911-ben az Iparosok Kamarája megbízásából, melyet később, a kommunista rendszer idején a kisiparosok megyei egylete vett át. A kulturális központnak szánt ingatlanban eleinte könyvtár és játéktermek működtek, hatalmas előadótermében pedig koncerteket is szerveztek – az 1920-as évek elején Bartók Béla és George Enescu is fellépett itt –, ezt később filmszínházzá alakították át. A rendszerváltást követően, évekig folyó pereskedés után az Urania 2005 Szövetkezet kapta meg az épület tulajdonjogát, mely jelenleg 8 alkalmazottat foglalkoztat, és egy kisebb üzletet működtet Szatmárnémetiben, valamint néhány ingatlan bérbeadásából származik jövedelme. „Nincs pénzünk a felújítási munkálatokra, pedig az épület nagyon rossz állapotban van” – mondta a Krónika kérdésére Mariana Popa, a szövetkezet elnöke, aki szerint az Iparos Otthon restaurálása rendkívül költséges lenne. Műemlék épület lévén, egy hétköznapi ingatlan felújításának két-háromszorosát is rá kellene költeniük, emiatt inkább eladnák az ingatlant.

Ilyés Gyula polgármester szerint jó lenne, ha az önkormányzat megkaphatná a város életében régen fontos szerepet játszó épületet, főleg mivel hamarosan ki kell költöztetniük a városi művelődési házat, ugyanis azt az épületet is visszaszolgáltatták. Egymillió euró azonban nem áll rendelkezésükre, ezért a részletfizetésben látná a megoldást. Mint elmondta: 2006 és 2008 között több műemlék épületet is befektetők újítottak fel a városban, mivel akkor még jövedelmező üzletnek tűnt patinás épületekben szállodát nyitni. Ma azonban már nem lehet a magántőkére számítani, csakis a közpénzek felhasználása jelenthet megoldást – hangsúlyozta az elöljáró. A felújítás költségei egyelőre ismeretlenek, a polgármester szerint a tetőzettel és a díszteremmel viszont komoly gondok vannak, és lehetséges, hogy nem várt kiadásokkal is számolni kellene a restaurálás során.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés