2011. május 04., 08:512011. május 04., 08:51
Hegedűs Pál, a polgári párt Szatmár megyei elnöke a Krónikának elmondta: a szóban forgó ház Jánosi Anna, az MPP megyei alelnökének a tulajdona, tőle bérli a helyiségeket a magyarországi politikus irodája számára. „Személy szerint örülök az irodanyitásnak, mi mindenkivel szívesen együttműködünk, aki a magyar nemzeti érdekeket felkarolja – magyarázta Hegedűs. – Hogy a jövőben együttműködünk-e majd hivatalosan, azt a két párt országos vezetősége dönti el. Egyelőre nincs szó ilyen jellegű megállapodásról.”
Az elnök szerint egyébként Szegedi Csanád első, marosvásárhelyi irodájának megnyitását is az MPP támogatta, így nem lát kivetnivalót abban, hogy a szatmári MPP is segíti a jobbikos képviselő törekvéseit. Hegedűs ugyanakkor hozzáfűzte, egyfajta politikai átrendeződésnek lehetnek szemtanúi a megyében.
„Míg korábban mi közelebb álltunk a Fideszhez, az RMDSZ pedig inkább MSZP-s politikusokkal ápolt jó kapcsolatokat, most úgy tűnik, az RMDSZ keresi a Fidesz kegyeit. A jelek szerint nem teljesen eredménytelenül, hisz egy múlt heti rendezvényükre ellátogatott Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke. Arra a rendezvényre egyébként minket nem hívtak meg” – magyarázta a megyei MPP elnöke.
Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök azonban egyáltalán nem örül annak, hogy a Jobbik képviselője irodát nyit Szatmárnémetiben. „Ha irodát nyitnak Szatmár megyében, ne csodálkozzunk azon, ha megjelennek itt román szélsőjobboldali szervezetek is. Mi egy csendes megyében élünk e tekintetben, és úgy vélem, nem kívánatos, hogy magyarországi politikusok jöjjenek, és felborítsák a rendet” – mondta a Krónikának a megyei tanács elnöke.
Csehi Árpád szerint Marosvásárhelyen is felerősödtek a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások, miután Szegedi Csanád a városban megnyitotta első romániai irodáját. Hozzátette: nem kapott meghívót az avatóünnepségre, de nem megy el akkor sem, ha hivatalosan meginvitálják. Ellenlépéseket viszont nem tervez, mivel törvény adta joga egy EP-képviselőnek, hogy ott nyisson irodát, ahol jónak látja.
Földi István, Kiss Sándor jobbikos országgyűlési képviselő titkára lapunknak elmondta: május 7-én 11 órától a sajtó képviselőit várja Szegedi Csanád, 12-től pedig hivatalos avatót tartanak. Az ünnepségen jelen lesz Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője, továbbá Gaudi-Nagy Tamás, Szávay István Gyüre Csaba, Apáti István, és Kiss Sándor országgyűlési képviselő, valamint Bakó József, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének alelnöke. A rendezvény minden érdeklődő előtt nyitva áll, az ünnepi beszédek után pedig kötetlen beszélgetésre várják a résztvevőket. Szegedi Csanádot tegnap lapzártánkig nem sikerült utolérnünk telefonon.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!