Hirdetés

Az MPP nem kér Markóból és Verestóyból

Nincs egyetértés a Magyar Polgári Párton (MPP) belül arról, hogy az RMDSZ-szel képzelik-e el az erdélyi magyar összefogást, abban azonban egyetértenek, hogy Markó Béla és Verestóy Attila nem vehet részt ebben.

Bíró Blanka

2011. szeptember 22., 07:572011. szeptember 22., 07:57

 Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem köthet egyezséget az RMDSZ-el, hiszen Tőkés László a kommunizmus „maradványai” ellen harcol, és ha szövetségre lép a posztkommunista RMDSZ-szel, ellentmond az elveinek. Az RMDSZ nemzeti kérdésekben sem tudott együttműködni az MPP-vel, bizonyíték erre, hogy a két hónapja benyújtott, a Székelyföld egységére vonatkozó népszavazást szorgalmazó tervezetüket még nem tűzték napirendre.

Ezt Tőkés László és az EMNP is látja, ezért Kulcsár szerint nem fognak megegyezni „a magyarság és a Székelyföld érdekei ellen dolgozó” RMDSZ-szel. Kulcsár Terza József szerint az MPP és az EMNP kell összefogjon, és úgy véli: közösen a román parlamentbe is bejutnak. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Nagy András, a párt ügyvezető elnöke azt mondta, az RMDSZ-ben is van jobboldal, s ha a szövetség megújul, megvalósulhat a teljes magyar összefogás. „Valószínű, hogy az EMNP képviselői sem szeretnének Markó Bélával és Verestóy Attilával politizálni a parlamentben” – jegyezte meg Nagy András is. Az ügyvezető elnök szerint a teljes magyar összefogás jobban mozgósítaná a magyar választókat, mint korábban. Ennek egyetlen akadálya, hogy a koalíciók bejutási küszöbe 8 százalék, de ezt a választási törvény módosításával korrigálni lehetne – szögezte le Nagy András.

Az MPP helyi politikusai ugyanakkor elmondták, hogy a párt vezetői és szimpatizánsai február óta több mint 200 magyarul megfogalmazott levelet küldtek Traian Băsescu államfőnek, amelyben a Székelyföld autonómiáját kérik. Az MPP háromszéki vezetősége februárban kezdeményezte, hogy mindenki levélben kérje az autonómiát az államfőtől. Az ötletgazda a gyegyószéki Székely Nemzeti Tanács volt, ám az MPP felkarolta a kezdeményezést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés