
Fotó: Jakab Mónika
„Csak” az infláció arányával nőnek a helyi adók és illetékek, így 2021-ben 3,8 százalékkal kell többet fizetni, mint idén – döntött az év utolsó tanácsülésén Kolozsvár önkormányzata.
2020. december 22., 18:012020. december 22., 18:01
2020. december 22., 18:032020. december 22., 18:03
A 10 százalékos kedvezmény érvényben marad azok számára, akik március 31-ig kifizetik a helyi adókat és illetékeket – tájékoztatta szerkesztőségünket Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
A közhasznú tevékenységnek helyet adó, magánszemélyeknek vagy egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanok továbbra sem adókötelesek. A gépkocsik esetében a teljesítmény függvényében változik a kirótt adó, viszont a környezetbarát megoldásokat felkarolja az önkormányzat: a hibrid autók esetében 95 százalékkal csökkentett adót fizetnek a tulajdonosok.
Változik a lakosság-nyilvántartó igazgatóság által beszedett illeték is: 550 lejt kell kifizetniük azoknak a házaspároknak, amelyek tagjai közjegyző előtt szeretnék felbontani házasságukat.
A közleményben emlékeztetnek, módosította a kormány a diákok számára nyújtott ösztöndíjak értékét szabályzó határozatát: a döntés értelmében az ösztöndíjak értéke nem lehet 100 lejnél kevesebb, azonban az önkormányzatok magasabb összeget is nyújthatnak a diákoknak.
Teljesítményi ösztöndíjban azok a diákok részesülhetnek, akik dobogós helyet értek el az oktatási minisztérium által szervezett országos olimpiákon, illetve akik országos iskolai versenyeken vagy pedig nemzetközi tantárgyversenyeken képviselik az országot.
Érdemösztöndíjra azok a tanulók jogosultak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, azaz a tanulmányi átlaguk legalább 8,50.
Tanulmányi ösztöndíjat azok a tanulók kérhetnek, akik tanulmányi átlaga legalább 7-es és a családjukban az egy főre eső jövedelem a kérelmezést megelőző 3 hónapban nem haladta meg a minimálbér értékét.
Szociális ösztöndíjat azok a vidéki diákok igényelhetnek, akik egy másik településen kényszerülnek iskolába járni, és a kérelmezést megelőző 12 hónapban családjukban az egy főre eső jövedelem nem haladta meg a minimálbér felének értékét, ugyanakkor nem rendelkeznek 2 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területtel (hegyvidék esetében 4 hektárnál nagyobb területtel). A szociális ösztöndíjak kiterjednek a súlyos betegségekben szenvedő diákokra is. Minden esetben az ösztöndíj megítélésének feltétele a 10-es magaviseleti jegy.
Az ösztöndíjak túlnyomó többsége érdemösztöndíj volt, az tavaly, az első félévben 11 ezer, a másodikban pedig 15 ezer érdemösztöndíjat nyújtott az önkormányzat” – fogalmazott Oláh Emese alpolgármester.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!