2011. október 11., 07:152011. október 11., 07:15
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a Fidesz javaslata természetes következménye az állampolgárság megadásának. A szövetségi elnök szerint fontos, hogy a törvény konkrét megoldást ajánljon arra, hogy a határon túli magyarok hogyan tudnak majd élni a szavazati jogukkal. Kelemen Hunor ugyanakkor a Krónikának aláhúzta, a magyarországi országos listára olyan, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, határon túli magyar állampolgárok is rákerülhetnek, akik képviselni tudják a külhoni magyarságot.
„Jogosnak tartom, hogy az állampolgársággal együtt járjon a szavazati jog is, azaz ne legyen kétféle magyar állampolgárság. Korábban több terv, elképzelés is felmerült, erről a változatról Orbán Viktor miniszterelnök már júliusban Tusnádfürdőn is tájékoztatott, nemrég pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is tárgyaltam a témáról, és várhatóan a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) soron következő plenáris ülésén, novemberben is napirendre kerül a téma” – mondta Kelemen Hunor. „Úgy vélem, a tervezet kidolgozásakor figyelembe kellett venni azt is, hogy mekkora a toleranciája a magyar társadalomnak. A koncepció jó megoldásokat javasol szerintem, melyeket a magyarországi adófizetők is el tudnak fogadni” – nyilatkozta a Krónikának az RMDSZ elnöke.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke óriási előrelépésnek nevezte a Fidesz kezdeményezését, és úgy értékeli, a kormánypárti frakció javaslata révén a nemzet immár a közjog és a közélet területén is egyesülhet. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a választójogi törvény módosítására vonatkozó javaslat részleteit, de a konzultáció során javasolná, hogy a határon túli magyar állampolgárok ne kizárólag a magyarországi országos listára szavazhassanak. „Bár nyilván számos technikai akadállyal kell számolni, az volna a legmegfelelőbb, ha az erdélyi magyarok is delegálni tudnának a parlamentbe, főleg hogy a könnyített honosítás révén már jelenleg is több mint százötvenezer határon túli magyar kapott állampolgárságot. Úgy vélem, ez érdekesebbé, tartalmasabbá tenné az Országgyűlést. Ugyanakkor területi kötöttségről is lehetne beszélni: el tudok képzelni egy olyan választójogi törvényt is, mely szerint határon túli választókerületek jönnek létre, így például a székelyföldi, magyar állampolgársággal rendelkező, szavazati joggal bíró személyek egy vagy akár több képviselőt küldhetnének az Országházba” – nyilatkozta a Krónikának a polgári párt elnöke, aki szerint egy ilyen választójogi törvény gyakorlatilag támogatná az erdélyi aszimmetrikus regionalizációs törekvéseket.
Rendkívül fontos és a nemzetegyesítési folyamat hatalmas lépése lesz, ha a kisebbségben élő magyarok is szerepet vállalhatnak az anyaország politikai életében – értékelte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöke. Hangsúlyozta, jogosnak tartja, hogy az állampolgársággal együtt járjon a szavazati jog is. „Örömmel fogadtuk a hírt, és számítottunk rá. Úgy értékelem, a választójog kiterjesztése hatalmas lépés lenne az összmagyar nemzetintegrációs folyamatban, melynek szívből lehet örülni. Ugyanakkor érthetetlenek azok a kifogások, melyeket számos anyaországi és erdélyi magyar politikus fogalmazott meg a Fidesz-koncepció kapcsán. Én személy szerint semmiféle veszélyt nem látok a választójog kiterjesztésében” – nyilatkozta a legfiatalabb erdélyi magyar párt ideiglenes elnöke. Kérdésünkre, hogy jobbnak tartotta-e azt a korábban felmerült opciót, mely szerint a külföldön élő magyarok saját képviselőkre voksolhattak volna, Toró úgy válaszolt: érdemes gondolkodni majd egy olyan változaton is, mely szerint a külhoni magyarok egyéni választókerületekben voksolhatnak saját jelöltjeikre. „Nem tartanám rossz megoldásnak, ez is bekövetkezhet, de nagy győzelemnek nevezném azt is, ha a választójogi törvény a jelenlegi koncepció szerint módosul” – fogalmazott Toró T. Tibor.
|
Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője azt mondta, pártja egyetért a javaslat 11 kérdésfelvetésével, a Jobbik szerint is ezek a legfontosabb pontok, amelyeket rendezni kell. Egyetértett azzal is, hogy a választási rendszer egyfordulós, kétszavazatos és töredékszavazatokat visszaszámláló legyen. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a javaslat az egyéni választókerületek magas száma miatt aránytalanságot eredményez majd. Szerinte ha a kormánykoalíció meg tudná őrizni a jelenlegi támogatottságát, akkor a 106 egyéni választókörzet „hatalmas mértékű” mandátumtöbbletet jelentene a Fidesz–KDNP-nek egy következő választáson. A jobbikos politikus 5 százalékos helyett 4 százalékos bejutási küszöböt javasolt, valamint megszüntetné az ajánlószelvények rendszerét azon pártok számára, amelyek az előző választásokon legalább egyszázalékos eredményt értek el. Gyüre Csaba egyetértett a határon túli magyarok szavazati jogának megadásával. Az MSZP-s Lamperth Mónika szerint a Fidesz azt gondolja, hogy ezzel a törvénnyel „be tudja betonozni a hatalmát”, de ha a kormánykoalíció folytatja, „ámokfutásszerű kormányzást”, akkor a választók le fogják váltani a Fidesz– |
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.