Hirdetés

Az erdélyi civilek által jelzett gondok is bekerültek az Európa Tanács jelentésébe

Az erdélyi magyar civil szervezetek jelzései is bekerültek az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló jelentésébe, adták hírül a kezdeményezők sikeresnek értékelve az eddigi munkát.

Krónika

2018. február 23., 17:422018. február 23., 17:42

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) és a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (Advocacy Group for Freedom of Identity – AGFI) közösen, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pedig a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) együttműködve nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanács kisebbségvédelmi szerveihez 2017-ben, emlékeztetnek szerkesztőségünkhöz eljuttatott közös közleményükben az érintett szervezetek. Ezek képviselői a tavalyi év folyamán közösen találkoztak az ET tanácsadói bizottságának tagjaival.

„A civilek által közösen megfogalmazott jelentésekben bemutatott jogesetek, kisebbségvédelmi esetek, jogsértések, diszkriminációellenes jogesetek majdnem kilencven százaléka bekerült a tanácsadói bizottság negyedik időszakos jelentésébe

Hirdetés

és a Romániának megfogalmazott ajánlások között is számos civilek által képviselt kisebbségi ügy szerepel” - mutat rá a közlemény. Kijelentik, Románia már negyedszer kerül elbírálás alá a Keretegyezmény végrehajtása tekintetében és szerintük ezen monitorozási ciklus jelentése óriási áttörést hozott az előző szakértői jelentésekhez képest.

„Mindent egybevetve, az idei évben megjelent, Románia kisebbségpolitikáját erőteljesen kritizáló jelentés, mérföldkő a romániai magyar kisebbségvédelem területén” - írják a civil szervezetek, azon reményüknek adva hangot, hogy ez az eredmény ösztönzően fog hatni más, erdélyi magyar civil szervezetekre is.

Rámutatnak, a szerdán közzétett tanácsadói bizottsági jelentés több olyan kérdést is kiemelten tárgyal, amellyel alig foglalkoztak az elmúlt ciklusokban. Ilyen a nyelvi jogok kérdésköre,

a dokumentum ugyanis ajánlásokat tartalmaz a közigazgatási intézményeken belüli anyanyelvhasználat, a kisebbségi nyelven zajló oktatás, a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.

„Továbbá a jelentésben bemutatásra kerül a MOGYE ügye, a CEMO anti-diszkriminációs ügyei, a kolozsvári városnévtáblák kapcsán indított perek, a történelem-tankönyvek egyoldalúsága és a nemzeti és vallási kisebbségek történelmének és kultúrájának mellőzése, a differenciált román érettségi vizsga hiánya, és számos más olyan ügy, amelyet a civil jelentéskészítők közvetítettek a nemzetközi egyezmények szakértői irányába” - sorolják a közlemény írói.

Rámutatnak, hogy a jelentés külön foglalkozik a közigazgatási intézményeken belüli anyanyelvhasználattal.

„Megemlíti azokat a magyar többségű önkormányzatokat, ahol továbbra sem élnek a törvény által biztosított anyanyelvhasználati joggal,

valamint a tanácsi határozatok és egyéb hivatalos dokumentumok pedig csak román nyelven hozzáférhetők. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy 324 olyan település van Romániában, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 20 százalék, de a nyelvi jogokat csak igen kevés településen biztosítják ténylegesen” - hívják fel a figyelmet a közlemény írói.

Mint kifejtik, ennek fényében kijelenthető, hogy habár az elmúlt két évtized során nem születtek civil árnyékjelentések és a magyar közösség szempontjai csak szórványosan kerültek megfogalmazásra árnyékjelentések formájában az elmúlt években, mindez megváltozni látszik.

„A civil kisebbségvédelem megerősödött, a jelentésben megfogalmazott ajánlások óriási segítséget jelentenek a jogvédők számára, hiszen hivatkozni lehet majd ezekre a kisebbségvédelmi ügyek során,

a jelenben zajló vagy a jövőben kezdeményezett peres és jogérvényesítő eljárásokban. Ugyanakkor, a magyar ügyek hangsúlyosan és nemzetközi színtéren érthető módon kerültek bemutatásra, és ezáltal várhatóan Románia kitűnő kisebbségvédelemmel rendelkező országimázsa, közelíteni fog a kevésbé pozitív valósághoz” - mutat rá a közlemény.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt

Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt
2026. július 02., csütörtök

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
2026. július 02., csütörtök

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet

A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.

„Medvekergetés” Brüsszelben: Tánczos szerint nem rossz a kezdet
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút egy erdélyi városban
2026. július 01., szerda

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding
2026. július 01., szerda

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait

Őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.

Őrizetbe vették az engedély nélküli menhelyeket üzemeltető bihari férfit és családtagjait
2026. július 01., szerda

Bihari illegális menhelyek: több mint 400 személyt vizsgáltak meg és helyeztek biztonságba az egészségügyi szakemberek

Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.

Bihari illegális menhelyek: több mint 400 személyt vizsgáltak meg és helyeztek biztonságba az egészségügyi szakemberek
2026. július 01., szerda

Az SZNT szóbeli tárgyalás megtartását kéri az Európai Bizottság ellen indított perben

Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.

Az SZNT szóbeli tárgyalás megtartását kéri az Európai Bizottság ellen indított perben
Hirdetés
Hirdetés