
Fotó: Pinti Attila
PÁSZTORLEVELEK – Jézus Krisztus feltámadása nemcsak két évezreddel ezelőtti történelmi tény, hanem napjaink valósága is. Feltámadt, él, velünk van. Életet, igazi életet akar ajándékozni nekünk. Az emberi élet távlata nem a halál, a testi pusztulás, hanem a feltámadás, az örök élet – irányítja rá a figyelmet a Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Kerekes László segédpüspök által aláírt húsvéti pásztorlevél, amelyet alább közlünk.
2024. március 31., 09:232024. március 31., 09:23
Húsvét a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, hitünknek sarokköve. Ahogyan Szent Pál apostol írja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,15). Jézus feltámadásával igazolta, hogy amikor földi életünk véget ér, nem az örök halál, hanem az örök élet vár ránk. Nem tagadja a halál tényét, nem megszépíti azt, hanem feltámadásával legyőzi, megtöri a halál erejét. Ezért zengünk Alleluját, hiszen feltámadott, amint előre megmondta.
„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”, mondja Jézus Betániában, amikor barátjának, a már négy napja halott Lázár temetésére, a gyász nehéz napjaiban megérkezik. Ahol Jézus van, ott a megígért jövő jelenné válik. Jézus önmagáról mondja, hogy Ő a feltámadás és az élet, és állítását majd feltámadásával igazolja is. Sőt nemcsak igazolja, hanem ugyanazt a feltámadást, az örök életet ígéri mindenkinek, aki hisz benne.
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek
Fotó: Pinti Attila
Modern világunk nem tudja hova tenni a feltámadás hitét, a halál utáni életet, ezért már itt a földön meg akarja teremteni a boldogságot, földi paradicsomot ígér. Így a földi halál utáni élet, az örök boldogság tudata egyre homályosabbá válik, lanyhul az utána való vágyakozás.
Jézus azonban egy másfajta életet hozott, ami nem a születésünkkel kezdődik, és nem a halálunkkal ér véget. Ez az élet Jézusban kezdődik, és benne ér céljához. Jézus szavai rávilágítanak, hogy van lelki halál is, amely rosszabb a testi halálnál. Viszont fel lehet támadni a lelki, a szellemi halálból, a bűntől megrontott életből is. Jézus fel tudja támasztani a vegetáló látszat-keresztény-létből a Benne bízókat. Krisztus feltámadása bizonyítéka annak, hogy képesek vagyunk mi is élettel tele, hiteles kereszténységre. Amikor Jézus azt mondja, hogy „én vagyok a feltámadás és az élet”, akkor azt üzeni mindannyiunknak, hogy olyan életet érdemes élni, amilyet Ő élt.
Jézus Krisztus feltámadásának kiemelt üzenete van számunkra az idei évben, amely főegyházmegyénkben az Imával megújuló közösség pasztorális éve. Megújulásra van szükségünk, feltámadásra, új életre. Olyan életre, amilyet Jézus élt, maradéktalanul teljesítve az Atya akaratát. Az igazi szeretet az egyetlen reális élettartalom, minden egyéb mulandó. Az imádság segítségével kell keresnünk ezt az új életet, melyben szent a házasság, a család, a megfogant élet.
Jézus segítségével lehetséges a megújulás mind személyes életünkben, mind közösségi szinten. Jézus Krisztus ma is élettel tudja megajándékozni a felszínes, belefáradt, közömbös, haldokló kereszténységünket, Ő ma is fel tud támasztani langyos közösségeket. Meg tud tartani minket hitünk, elköteleződésünk, kitartásunk, próbálkozásaink, ötleteink erőfeszítéseiben. Élő főegyházmegyévé, plébániává tud bennünket újjáteremteni, ha hiszünk Benne és akarata szerint cselekszünk.
Kerekes László segédpüspök
Fotó: Veres Nándor
Jézus Krisztus feltámadása nemcsak két évezreddel ezelőtti történelmi tény, hanem napjaink valósága is. Feltámadt, él, velünk van. Életet, igazi életet akar ajándékozni nekünk. Az emberi élet távlata nem a halál, a testi pusztulás, hanem a feltámadás, az örök élet.
Keressük az új élet lehetőségeit, törekedjünk megújulni, ne lankadjunk, ne veszítsük el reményünket, ne inogjunk meg hitünkben, tartsunk ki a szeretetben.
„Zengje föld és zengje ég”, és zengjük mi is: Krisztus feltámadott!
A feltámadt Krisztus töltsön el élettel mindannyiunkat – Áldott Húsvéti Ünnepet!
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!