Fotó: Veres Nándor
JEGYZET – Koronavírusos vagyok. Ezt eddig is tudtam, mert a barátnőm is az, akivel szép napokat töltöttünk együtt szeptember második hétvégéjén. A tünetek ezelőtt nyolc nappal jelentkeztek, enyhe fejfájás és egy minimális hőemelkedés kíséretében. Felelősségteljes állampolgárként azon nyomban bezárkóztam otthonomba, és vártam a fejleményeket.
2020. szeptember 24., 19:092020. szeptember 24., 19:09
Még aznap délután aludtam egy bő órát, majd úgy ébredtem, mint akit kicseréltek. Láz, fejfájás és bármiféle rosszullét nélkül. Sima megfázásra gyanakodtam ezután vagy másfél napig, amíg kezdtem nem érezni az ízeket. Majd a szagokat sem.
Másnap délelőtt legkésőbb 10-re ígérték a tesztembert, aki majd mintát vesz. Már 8 órakor puccba vágtam magam, és vártam, hogy négy nap után végre embert láthatok testközelből. 10-re persze nem ért ide, majd 11-re sem, de még délben is várakoztam. Ezután gyors telefon a sürgősségre, hogy ugyan biza, ne feledkezzenek meg rólam.
Fél kettő körül megérkezett a „hóember”, majd megerőszakolva mindkét orrlyukamat, bő két perc múlva elvitte a váladékom. Még aznap estére, legkésőbb másnap reggelre ígérte az eredményt.
Rám nem jellemző módon türelmesen vártam vasárnap, sőt egész hétfőn. Visszajelzés semmi. Kedd délelőtt már belém bújt a kisördög, így ismét telefonáltam a 112-nek.
Itt már majdnem én is azt hittem, hogy valami csoda történt. Magamban azért mégsem zártam le ennyivel, eldöntöttem, hogy kiülöm itthon a 14 napot, mert ennyivel tartozom másoknak és másokért. És mennyire jól tettem.
Két percig köpni-nyelni nem tudtam, majd ezután is csak káromkodni. Ezúton is elnézést kérek azokért a kifejezésekért a doktornőtől, akivel telefonon beszéltem. A nem éppen szalonképes monológom után megtudtam, hogy „rossz helyen nézték a táblázatot”, innen a baki. Emiatt pedig úgy éltem másfél napig, hogy én aztán semmire és senkire nem vagyok veszélyes. A hiba okáról szinte semmi egyebet nem tudtam meg, egyetlen „sajnálom”-ot vagy egy „elnézést kérek”-et sem kaptam.
Hála Istennek, teljesen tünetmentes vagyok, csak mérhetetlenül szomorú és elkeseredett.
Vajon mi lett volna, ha megbízom abban az egészségügyi rendszerben, amely elméletileg a mi jóllétünkért működik, és azon fáradozik, hogy a jelenlegi vírushelyzet minél hamarabb lecsengjen? És hogy nézhet tükörbe az az egészségügyi alkalmazott, aki kétszer mondta nekem, hogy éljem szabadon az életem, mert negatív vagyok?
Választ ezekre valószínűleg sosem kapok, jelenleg csak az vigasztal, hogy egy egészséges emberrel történt meg mindez. Illetve, hogy holnap végre érezni fogom a rakott krumpli ízét, amire már oly régóta vágyom.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Látogatottsági adatok
2 hozzászólás