Hirdetés

Autóút vezet Sztrázsára

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Hunyad megye – Felavatták a Zsil-völgyi síparadicsomhoz vezető útszakaszt. Nem csupán libegővel vagy terepjáró autókkal juthatnak fel ezentúl Sztrázsára mindazok, akik a téli szezonban a Zsil-völgyi síparadicsomban szeretnének kikapcsolódni, tegnap ugyanis felavatták a Lupényt a síteleppel összekötő utat. Eddig, akinek nem volt négykerék-meghajtású kocsija, csakis libegővel juthatott fel a telepre: a felvonó aljában lehetett parkolni, majd a székes felvonó vitte fel a sízni vágyókat.

2007. október 16., 00:002007. október 16., 00:00

A 8,3 kilométeres útszakasz kialakításához 800 ezer eurót PHARE-alapból finanszíroztak, míg a további 1,2 millió eurót a Hunyad Megyei Tanács állta. Mircea Moloţ, a megyei önkormányzat elnöke közölte, az eredeti elképzelés szerint nem aszfaltozták volna le az utat, ám végül megnövelték az erre fordított pénzalapot. Ezért is késtek meg a munkálatok átadásával. A terv szerint ugyanis a 2006 tavaszán elkezdett útjavítást már 2007. január elsejéig el kellett volna végezni.

„A sízni vágyó turisták a fő haszonélvezői a projektnek. Ugyanis ezentúl sokkal könnyebben meg tudják közelíteni Sztrázsát. A Zsil völgyének jelentős turisztikai potenciálja van, az út kialakítása pedig hozzájárul majd ennek a gazdasági ágazatnak a fejlődéséhez” – jelentette ki az avatóünnepségen Mircea Moloţ, a Hunyad Megyei Tanács elnöke. Hasonlóképpen vélekedett Emil Părău vállalkozó, a síparadicsom fő beruházója. „Remélem, télen növekszik a turisták száma, főként, hogy sípályáink országos szinten a legjobb minőségűek közé tartoznak. Továbbá azon gondolkodunk, hogyan tudnánk kiszélesíteni turisztikai ajánlatunkat a nyári hónapokra” – ecsetelte az elképzeléseket Părău.

Sztrázsa 1450 méteren fekszik a Vulkán-hegységben. Jelen pillanatban hét felvonós sípálya üzemel, amelyek közül három kivilágított, így a késő esti órákban is lehet rajtuk sízni. A Constantinescu-pálya hossza különben eléri 2,5 kilométert, így ez jelenleg az ország leghosszabb felvonós és esti órákban kivilágított sípályája. A sítelepen mintegy 2200 személy számára tudnak szállást biztosítani a panziókban és menedékházakban. Ezek közül azonban mindössze 670 szálláshely felel meg a szabványoknak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés