
Fotó: Krónika
2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00
A bizonytalan időjárás nem szegte kedvét a táborozni vágyóknak: szerda délután több mint hétszázan érkeztek, csütörtökön pedig számuk tovább gyarapodott. Két-három éves gyermekkel vagy negyvenes–ötvenes éveiben járó táborozóval egyaránt lehet találkozni a helyszínen. A szerda esti Pokolgép-koncerten rockerek hada özönlötte el a Négyes Motel területét, számuk jócskán meghaladta az ezret. A nyolcvanas évek elején megalakult együttesben nem kellett csalódniuk a rajongóknak, unplugged koncertjükkel fergeteges hangulatot teremtettek. A magyarországi együttes tagjainak azért kellett szinte kivétel nélkül akusztikus hangszereken játszaniuk, illetve ülve koncertezniük, mivel Czébely Csaba dobos pár nappal korábban eltörte jobb kezét. Felmerült, hogy lemondják a gyergyói fellépést, ám végül úgy határoztak, színpadra lépnek, s a rajongók körében Csabiként ismert dobos fél kézzel üti majd a dobokat. A hangzáson ez mit sem rontott, sőt – amint a zenészek is megjegyezték – sokkal közvetlenebb kapcsolatot sikerült kialakítani a tomboló közönséggel. Az összesereglett rockerek végig együtt énekelték az előadókkal a többnyire régi nagy slágerekből álló koncertet, amelyen A jel, Pokoli színjáték, Éjféli harang, A háború gyermeke, Itt és most vagy a Hol van a szó is elhangzott.
A különböző társadalmi, politikai témákat körüljáró, komoly előadások mellett változatos programok közül választhatnak az érdeklődők. Valamennyi napon lehet bort kóstolni, kézműves-foglalkozásokon próbálgathatják kézügyességüket a táborozók, lehet lovagolni, önvédelmi edzéseken részt venni.
Hétvégi programajánló
A pénteki előadások sorát Illésfalvi Péter hadtörténész Magyar katonai hőstettek a II. világháborúban című előadása nyitja meg, majd a Tisztiként ismert Gergely István csíksomlyói plébános Magyar prófétai sors Erdélyben címmel értekezik. Önrendelkezési jogról és a székelyföldi autonómiatörekvések nemzetközi vetületeiről Eva Maria Barki nemzetközi jogász, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke és Árus Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség gyergyószéki elnöke tart előadást. Este a csíkszeredai Role együttes, majd a budapesti Romantikus Erőszak koncertezik. Szombaton Az erdélyi magyarság érdekérvényesítési esélyei az Európai Parlamentben címmel Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével, Toró T. Tibor parlamenti képviselővel, Szilágyi Zsolt EMNT-alelnökkel beszélget Sógor Csaba szenátor. Délután Az önálló állami magyar egyetem létrehozásának esélyei és gáncsai 2007-ben címmel Hantz Péter fizikus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke; Kovács Lehel informatikus, a BKB alelnöke és Szép Sándor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese értekezik. Este a komáromi Magyarock Dalszínház és a budapesti Ismerős Arcok zenél. A vasárnapi program ökumenikus istentisztelettel indul. Délután Az erdélyi ifjúságpolitika korszakairól tartanak kerekasztal-beszélgetést, este a kolozsvári Knock Out, majd a baróti TransylMania szórakoztatja a nagyérdeműt.
(fotó: László Tamás)
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.