Átvilágítanák a fekete márciust

Három lelkész, Baricz Lajos római katolikus, Sütő István református és Kiss Csaba János unitárius pap szolgált a csütörtöki ökumenikus istentiszteleten, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd kezdeményezésére tartottak a Márton Áron utcai plébániatemplomban.

A megemlékezésen elhangzott: huszonöt éve megszólaltak a harangok, ennek hallatán jelentős tömeg gyűlt össze a falu központjában. A helyszínre hozták a községháza traktorját utánfutóval, ezzel a kutatóállomás előtt a férfiak eltorlaszolták a főutat, és elkezdték ellenőrizni az áthaladni kívánó gépkocsikat.

„Ezután érkezett meg a Görgény völgye felől egy utolsó teherautó, amit a barikádnál természetesen megállítottunk – idézte fel a történteket Orbán Balázs, a települést irányító Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője. – A rakfelület tele volt betontörmelékkel és kövekkel. A tetején lehasalva hét-nyolc férfi, akik az úton érintett magyar településeken embereket dobáltak, és ablakokat törtek be. Amikor látták a helyzet komolyságát, gyorsan leugráltak, beszaladtak a kutatóállomás udvarára, és eltűntek. A tömeg egyre gyűlt, és egyre hangosabbá vált. Közben zajlott a járművek megállítása és szigorú ellenőrzése, majd továbbengedése\".

Este hat óra körül Marosvásárhely felől megjelentek az első tankok. A magyarokból és cigányokból álló tömeg skandálni kezdte: „Armata e cu noi!\" (A hadsereg velünk van.) Erre a katonák románul visszakiáltottak: „Majd mindjárt megmutatjuk nektek, hogy van veletek a hadsereg!\" Ezek után a seregnyi baka megfélemlítő manőverbe kezdett, és tankjával elnyomta az úttorlaszt.

Az igazi megtorlás az elkövetkezendő napokban kezdődött; a hatóságok előállítottak és börtönbüntetésre ítéltek több szentgyörgyi férfit. Orbán Balázs sem úszta meg, azonnali hatállyal leváltották tisztségéből, az ügyészség pedig hetekig faggatta arról – őt és a helyi lelkészeket –, hogy a templomokban miért húzták félre a harangot.

A „parasztjárást\" is ki kell vizsgálni

Kincses Előd, a hajdani Nemzeti Egységtanács (CPUN) akkori alelnöke, akit a román felbőszült tömeg nyomására 1990. március 19-én antidemokratikus módon eltávolítottak tisztségéből, a vásárhelyi magyarság nevében köszönetet mondott a peremközségek lakóinak. „Ha nincs Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy hősies ellenállása, valószínűleg sokkal nagyobb Görgény-völgyi tömeg jut be a városba. És akkor a küzdelemnek is más lett volna a végkimenete\" – vélekedett az ügyvéd-politikus.

Szerinte a huszonöt évvel ezelőtti „gazszolgáltatás\" – ahogy a hazai igazságszolgáltatást nevezte – mit sem törődött azzal, hogy a Maros menti települések magyarsága és cigánysága önvédelemből állította a barikádokat, és tartóztatta fel a félrevezetett és leitatott tömeget, csak magyarokat és cigányokat ítélt nehéz börtönévekre.

A Vásárhelyre vezényelt románok soraiból mindössze egy személyt állítottak elő azok közül, akik március 19-én, az RMDSZ-székház ostromakor kiverték Sütő András író szemét. Az ügyészek és törvényszéki bírák cinizmusa azonban még így sem ismert határt: az agresszort nem gyilkossági kísérlet, hanem csendháborítás miatt büntették meg. Kincses úgy véli, már rég elérkezett az ideje annak, hogy a hazai igazságszolgáltatás „ne csak a bányászjárást, hanem a parasztjárást is kezdje újravizsgálni\".

Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs 1990 márciusában 16 esztendős vásárhelyi középiskolás volt. „Mi nem valaki ellen tüntettünk. Olyan jogokat kértünk és kérünk mindmáig, amelyek megilletnek – elevenítette fel a békés utcai megmozdulást az elöljáró. – Röhejes, hogy a hatóságok ma is kérdőre vonnak zászlónk kitűzése vagy himnuszunk elénekelése miatt\".

Sófalvi emlékeztetni kívánt arra is, hogy a hatósági terror hónapokig üldözte a szentgyörgyieket. „Emlékeznek ugye, hogy községünk és a város között közlekedő 5-ös buszról hányszor leszállítottak a rendőrök, és igazoltattak, mint valami bűnözőket, akiktől óvni kell Marosvásárhelyt?\" – idézte fel a meghurcoltatásokat.

Tinédzserként egy másik, rendkívül megalázó jelenetnek is szemtanúja volt: osztálytársának az apját lánya előtt fektették a román katonák a tank lánctalpa elé, és a vasszörnyeteg beindításával fenyegetőztek. Sófalvi Szabolcs megígérte falustársainak, hogy a közeljövőben emlékművet állíttat az áldozatoknak. Az egybegyűltek Tóth Árpád sírjánál gyújtottak meg három szál gyertyát: egyet a tank alá fektetett férfi, egyet Puczi Béla, egyet Szilveszter Kis Péter emlékére.

A kommunizmus kivizsgálása lehetne a minta

Az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt etnikai konfliktus körülményeinek kivizsgálását szorgalmazták szerdán este Bukarestben is. A Balassi Intézet által szervezett, a bukaresti központ igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Șincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Románia Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének kutatója egyetértett abban, hogy közös, román–magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket. Minderre azért van szükség – hangoztatták –, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen.

Az MTI beszámolója szerint Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Băsescu volt államelnök felkérésére alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.

A történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990 márciusában az etnikai konfliktus. Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Szekuritáté embereiből született újjá.

Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust. Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat.

A történész szerint a Szekuritáté volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest felé a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket.