
Fotó: Boda L. Gergely
Néhány városházi igazgató és jogtanácsos új beosztásáról és státusáról kellett gondoskodnia Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt ellenük a helyi futballcsapat törvénytelennek vélt finanszírozása miatt. A törvény szerint a bűnügyi perben bíróság elé állított köztisztviselőket kötelező módon felfüggesztik.
2016. február 05., 15:212016. február 05., 15:21
Mint ismeretes, december 16-án a DNA közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató, Maria Cioban volt jegyző, Claudiu Maior alpolgármester, Benedek István és Ioan Fărcaş közgyűlési képviselők, Bakó Attila, Virgil Măceşan köztisztviselők, s Ioan Nucu Man, az ASA 2013 Sportegyesület elnökének bíróság elé állítását.
A polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, a többieket hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával gyanúsítják.
A vád szerint a vádlottak kezdeményezték, illetve ezelőtt másfél évvel megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ami a vádhatóság véleménye szerint 7 millió lejjel kurtította meg a város költségvetését.
A DNA közbelépésére viszont az összeget a klub sem használhatja, de a városháza sem kapta vissza.
A városháza nem engedte el a kezüket
Mivel a törvény szerint az állásból való felfüggesztés csak a közalkalmazottakat érinti, a választott tisztségviselő, mint például a polgármester, az alpolgármester és a városi tanácsosok továbbra is megőrizhetik tisztségüket. Az intézkedés nem érinti Maria Ciobant, a városháza időközben nyugdíjba vonult jegyzőjét. A két igazgatónak, Kiss Imolának és Bakó Attilának valamint Virgil Măceşan jogtanácsosnak az önkormányzat felbontotta a munkaszerződését. Dorin Florea polgármester azonban egyiküknek sem engedte el a kezét, és szerződéses munkaviszonyt kínált fel. Mindhárman hosszú ideje dolgoznak a városházán és közmegbecsülésnek örvendenek.
Kiss Imola gazdasági igazgató, aki már Fodor Imre polgármestersége alatt is kulcspozíciót töltött be a városházán, nem kívánt nyilatkozni a felfüggesztéséről. Annyit elárult, hogy szerződéses alkalmazottként dolgozik tovább, de hogy konkrétan mit, nem mondta el. A perről sem akart beszélni, azzal hárítva el a kérdést, hogy „nem vagyok jogász\".
Kellemetlenül érintette a kérdés Bakó Attilát is, akitől csak annyit tudtunk meg, hogy más beosztást kapott, és jelenleg az eddigi munkaköre átadásával foglalkozik. „Úgy érzem, hogy nem kellett volna vádat emeljenek ellenem, ellenünk. De ezt nem a sajtóban, hanem a bíróságon kell majd bizonyítanunk\" – fogta rövidre a szót a volt igazgató.
Kollégája, Virgil Măceşan jogtanácsos is csak annyit tudott, hogy ezentúl a Víkendtelepen fog dolgozni, de még ő sem kapta meg a munkaköri leírást. A vádhatóság álláspontjával kapcsolatosan Măceşan azt mondta, ő nem tett semmi rosszat és semmi törvénytelent. Nem kívánt állást foglalni az ügyben Peti András alpolgármester sem, mint ahogy nem volt hajlandó beszélni a kellemetlen ügy részleteiről Cosmina Paşcan sajtószóvivő sem.
Florea: nem tévedtünk
Dorin Florea polgármester mindmáig azt állítja, hogy a városháza és az önkormányzat törvényesen járt el, amikor támogatásban részesítette a város élcsapatait, köztük az ASA labdarúgóegyüttesét. Mint mondotta, erről tanúskodik az a számára kedvező bírósági ítélet, amely a minap született abban a perben, amelyet az Amper Egyesület indított a polgármesteri hivatal ellen. A civil szervezet, akárcsak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a futballcsapat finanszírozási mechanizmusát kifogásolta, rámutatva, hogy a társulási szerződés révén az ASA pénzelése nemcsak törvénytelen, de etikátlan is más klubokkal és sportágakkal szemben.
„Ez Románia: kijön a kocsmából két-három fellelkesült egyén, gondol egyet, és beperel\" – utalt az Amper ellene irányuló sikertelen akciójára a polgármester. Az elöljáró viszont azt nem mondta el, hogy január 8-án a táblabíróság azért utasította el a civilek panaszát, mert megítélésében azoknak nincs perbeli minőségük. „Várjuk a döntés indoklását, és azok után eldöntjük, miként folytatjuk a harcot a mi adólejeinkből folyó, etikátlan pénzelési rendszer ellen\" – döntött az egyesület vezetősége.
„Levadászták\" a pénzt
Tatár Béla, az ASA igazgatótanácsi elnöke szerint a hatóságok nem jártak el tisztségesen. Amennyiben úgy ítélték meg, hogy a támogatási összeg nem illeti meg a klubot, a kincstárral vissza kellett volna utaltassák az önkormányzat számlájára. „Sajnos a mai napig 7 millió lej lóg a levegőben. Ott van a számlánkon, de nem nyúlhatunk hozzá. És a városháza sem veheti vissza. Érti ezt valaki?\" – mutatott rá a visszás helyzetre Tatár.
A klubvezető úgy véli, a DNA kimondottan „levadászta\" a pénzt, hisz amint beérkezett az ASA számlájára, rá kis időre máris elrendelték annak zárolását. „Átvettük a kivonatot, elkészítettük a kifizetési formaságokat, de amikor a munkatársunk le akarta tenni az utalványokat, a pénzhez már nem lehetett hozzáférni\" – mondta el Tatár Béla. Véleménye szerint, ha az a pénz befolyt volna az ASA számlájára, a klub sokkal merészebb terveket is szőhetne annál, hogy az első hat csapat között végezze a bajnokságot.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!