2011. október 28., 04:102011. október 28., 04:10
Mezei János polgármester a 2011/70-es törvényre hivatkozva terjesztette elő a határozattervezetet. Elmondta, a törvény lehetővé teszi, hogy a fogyasztók átalánydíjat fizethessenek a különféle szolgáltatásokért. Vagyis ezáltal elkerülhető lesz az a kellemetlen helyzet, hogy a téli hónapokban aránytalanul magas számlákat fizessen a lakosság a szolgáltatásért, míg nyáron keveset.
Az E-Star C.D.R. Kft. sajtóirodájától megtudtuk, hogy ennek részleteiről a későbbiek során tájékoztatják majd a lakosságot. Trella-Várhelyi Gyopár szóvivő azt is elmondta, hogy az átalányszámla nem téveszthető majd össze azzal az előlegfizetési lehetőséggel, amivel mostanáig is élt számos gyergyói lakos. A fogyasztók közül ugyanis többen fizettek előlegbe bizonyos összeget a szolgáltatónak éppen azért, hogy a téli hónapokra legyen valamennyi felhalmozott összegük a számlafizetési lemaradásokat elkerülendő.
Gyergyószentmiklóson a tömbházlakók egyébként 2013. november 30-áig 229,15 lejt fizetnek a távhő gigakalóriájáért, eddig meg kell oldaniuk, hogy a belső hálózatokat átszereljék vízszintes elosztókra. A távhő gigakalóriánkénti előállítási ára egyébként 354 lej, a lakosságnak maximált 229,15 és a 354 lej közötti különbséget az önkormányzat fedezi abból a bérleti díjból, amit az E-Star C.D.R. Kft. fizet az önkormányzati tulajdonú eszközök használatáért.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?