
Fotó: Barabás Ákos
Befejezték az aszfaltozást Hargita megyében a 138-as megyei úton, ahol két szakaszon is folytak javítási munkálatok: nagyjából négyszáz méteren a Fenyédi eltérőtől Zeteleka felé, illetve 1,7 kilométeren a zeteváraljai víztározótól a Libán-tető irányába.
2015. szeptember 09., 21:522015. szeptember 09., 21:52
2015. szeptember 09., 21:522015. szeptember 09., 21:52
A helyszínen megtartott szerdai sajtótájékoztatón Incze Csongor, a megyei közgyűlés alelnöke emlékeztetett, a mostani megvalósítás azon – idén megkötött – kétéves keretszerződésbe foglalt útkarbantartási projekt része, melynek révén az utóbbi hetekben a Kénosi-tetőn, illetve Kis- és Nagygalambfalva között is aszfaltoztak. Az említett szakaszokon előkátyúzást végeztek, ezután kiegyenlítő réteggel burkolták az utat, amely a hullámos részeket hivatott megszüntetni. Végül pedig négy centiméteres koptatóréteget fektettek le. Az aktuális munkálatok összértéke áfával 576 ezer lej.
Sándor Barna, a térségért felelős megyei tanácsos több okot is felsorolt, amiért fontos volt a „gödrös, rossz minőségű” út javítása: a Sikaszó környékén élők szempontjából, akiknek naponta akár többször is arra kellett járniuk, továbbá a turisták is szívesen járnak a gáthoz kikapcsolódni. „A javítások ugyanakkor azért sem elhanyagolhatók, mert ez a szakasz köti össze Székelyudvarhelyt Gyergyószentmiklóssal, és elég nagy az áthaladó forgalom” – fogalmazott a megyei képviselő, aki bízik abban, hogy az elkövetkező időszakban a forgalombiztonsági elemeket is el fogják helyezni az úton.
„Az udvarhelyszéki utakat prioritással kezeljük a megyei tanács tevékenységei közt, hiszen itt örököltük a legtöbb járhatatlan utat” – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök, hozzátéve, hogy csak az ilyen építkezésekkel és javítási munkálatokkal lehet megszüntetni a települések elzártságát.
A megyei tanács munkatársai egyébként mintát vettek az aszfaltból, amelyet laborvizsgálatnak vetnek alá, hogy megtudják, megfelelően dolgozott-e a kivitelező cég, a Multipland Kft. A vizsgálatok során a szurokmennyiséget, illetve az aszfalt összetételét is ellenőrzik. Ezek után a felület digitális felmérése következik. „Ezekből az adatokból pedig szinte kilóra pontosan ki lehet számolni a felhasznált anyagmennyiséget” – mondta el érdeklődésünkre Dajka Zoltán, a megyei útügyi osztály Udvarhelyszékért felelős vezetője.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!