
Fotó: Bone Ewald
2010. június 17., 10:322010. június 17., 10:32
A kolozsvári önkormányzat keddi ülésén határozott úgy, hogy a tulajdonában levő fedett piaccsarnokokban felső határt szab az áraknak, így a zöldségeket, gyümölcsöket és más termékeket az Agro Transilvania nagybani piac árainak legfeljebb kétszeresét kérhetik a termelők és a kereskedők. Tegnap a monostori Flora és a Györgyfalvi negyedi Hermes piacon is meggyőződhettünk arról, hogy az önkormányzat máris érvénybe léptette határozatát, jól látható helyen egy táblára kifüggesztették a referenciaárakat, aki pedig nem tartja be a rendelkezést, 100-tól 200 lejig terjedő bírságot kénytelen fizetni. Ugyanakkor ösztönzésképpen felajánlották a termelőknek, hogy amennyiben a nagybani piacáron kínálják portékájukat, elengedik az asztalok bérleti díját.
Varga Miklós 62 éves györgyfalvi gazdálkodó, aki a kertjében termesztett zöldséget kínálta a Hermes piacon, a Krónikának elmondta, az intézkedés teljesen fölösleges. „Az asztal bérleti díja napi 3 lej, ha nagybani áron adnám a zöldségeket, napi 30–40 lejt veszítenék az üzleten” – magyarázta. Hasonló véleményüknek adtak hangot a Flora piacon áruló kereskedők és termelők is. „Nem kell nekünk az ingyenes asztal, azt a bérleti díjat a polgármesteri hivatal igazán megérdemli, inkább hagyjanak dolgozni, és ne szóljanak bele a szabadpiaci versenybe” – szögezte le az egyik, neve elhallgatását kérő virágárus, aki mint mondta, attól tart, hogy „kiebrudalják a piacról, ha sokat jár a szája”.
Azt azonban mindkét piacon egybehangzóan állították a termelők, hogy különösebb bevételkiesést nem okoz számukra az önkormányzat határozata, áraik eddig is ritkán haladták meg a nagybani piac kétszeresét. Varga Miklós szerint ez attól is függ, milyen zöldségről vagy gyümölcsről van szó, a krumpli kilogrammját eddig 2,5 lejért is el lehetett adni, most legfeljebb 1,8 lejt kérhetnek érte.
Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert hallgatólagos megegyezés van a viszonteladók között, így az árak akár az ötszörösét is elérhetik az Agro Transilvanián gyakorolt áraknak. A polgármester azzal is indokolta az önkormányzat döntését, hogy közérdekről, a közösség igényeiről van szó, a piacok pedig közpénzből épültek.
Varga Miklós ugyanakkor lapunknak úgy nyilatkozott, egyszerűen nem igaz, hogy a nagybani ár ötszörösét kérnék a termékeikért. „Senki nem tudja ötszörös áron eladni azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyek nálunk is megteremnek, ami viszont nálunk nem terem meg, azt talán” – vélekedett a györgyfalvi gazdálkodó. A monostori Flora piacon ugyanakkor több eladó is arra panaszkodott, hogy az esővíz befolyik a tetőn, nincs megfelelő szellőztetése a piaccsarnoknak, a légkondicionáló berendezéstől pedig csak a fejük fáj. Szerintük előbb ezeket a gondokat kellene rendeznie a tulajdonos önkormányzatnak.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.