Hirdetés

Antal Árpád szerint szükség van az erdélyi magyar politikai alakulatok együttműködésére

Érdemes tárgyalást kezdeményezni a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ együttműködéséről a helyhatósági és parlamenti választásokon – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „A bátor magyarok a románokkal konfrontálódnak, a gyáva magyarok a magyarokkal” – jegyezte meg az az RMDSZ városi szervezetének elnöke.

Bíró Blanka

Nagy Orsolya

2011. szeptember 23., 08:002011. szeptember 23., 08:00

Szerinte nehezen elképzelhető, hogy Markó Béla és Tőkés László tárgyalóasztalhoz ül a közeljövőben – Antal szerint túl sok sérelem halmozódott fel az elmúlt időszakban –, de Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Toró T. Tibor, a néppárt ideiglenes elnöke ezt még megteheti. „Bölcsességre van szükség, mert parlamenti képviselet nélkül nem tudjuk érvényesíteni akaratunkat” – szögezte le az elöljáró. A politikus szerint nem a szavazatok számának a maximalizálása a fontos, hanem az erdélyi magyarság közérzete.

„A politikusok cselekedetein múlik, hogy egy erdélyi magyar család hogyan dönt: kitelepedik, vagy sem, vállal még egy gyereket, vagy sem. „Az RMDSZ biztosította a keretet arra, hogy például Sepsiszentgyörgyön 50-60 helyen zajlik a munka, de nem elég aszfaltozni, tatarozni, a közösségi élmény is fontos, ezért kell az erdélyi magyar pártoknak megegyezniük” – mondta Antal Árpád. – Ha mindenki az utcasarkon szidja a rendszert, abból még nem lesz aszfalt, ennél többre van szükség: azt kell megvizsgálni, ki mit tud hozzátenni az összefogáshoz”. A politikus nem rejtette véka alá, hogy rossz tapasztalatai vannak az MPP-s politikusokkal, akik szerinte „nem tettek hozzá semmit a város fejlődéséhez, viszont rengeteg energiát és időt elvontak akadékoskodásukkal”. Ennek ellenére úgy gondolja, az MPP-vel is tárgyalni kell, ha képes megújulni. Úgy véli, ha a polgári párt nem indul el a jövő évi parlamenti választásokon, a szervezet meg fog szűnni. Az EMNP bejegyzését kommentálva Antal megjegyezte: egy párt bejegyzése önmagában nem érték, egy új szervezet programjával, tetteivel és a mögéje felsorakozó emberekkel kell bizonyítson.

Eközben az EMNP újonnan kinevezett partiumi régióbeli szervezési igazgatója, Csomortányi István szerint az RMDSZ-szel való együttműködésnek létre kell jönnie, de csakis konkrét ügyek mentén. Csomortányi csütörtökön bejelentette, bár továbbra is a civil szervezet tagja marad, lemond az Erdélyi Magyar Ifjak Bihar megyei elnöki tisztségéről, hiszen tisztában van vele, hogy a feladat, amit kapott, „pártos munka”.

Az új igazgató, akinek feladatai között szerepel az új párt helyi szervezeteinek létrehozásában való segédkezés, azt mondja, semmiképp nem az „egy zászló alatti”, a kommunizmus éveire hajazó pártegységet kell létrehozni, hanem kijelölni azokat a területeket, ahol elképzelhető az együttműködés. „A nemzet egysége a fontos, nem pedig a pártegység” – fogalmazott az igazgató. Csomortányi szerint ezek közül az első az autonómia, majd a korrupcióellenes harc következik. Szerinte a verespataki bányaberuházás is „létkérdés”, amiben csak közösen érhetnek célt a magyar szervezetek, és ugyanez vonatkozik az RMDSZ által mostanában elhanyagolt önálló magyar egyetem, illetve az anyanyelvhasználat kérdésére is. Kérdésünkre, hogy a párt bejegyzése előtt többször emlegetett választási szövetség vagy akár pártszövetség ötlete ezek szerint elveszett-e, Zatykó Gyula partiumi régióelnök azt mondta, szó sincs ilyesmiről, ám a választásokról beszélni egyelőre korai.

Antal új autonómiatervezetet készít

Autonómiatervezeten dolgozik Antal Árpád, amely a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumánál több rendelkezést tartalmaz a Székelyföldön élő románokra nézve. A politikus elmondta: javasolni fogja a háromszéki RMDSZ-es honatyáknak, nyújtsanak be törvénytervezetet, amely 10-20 százalékos fizetéspótlékot szavatol a közalkalmazottaknak, akik olyan településen látnak el ügyfélszolgálatot, ahol 20 százaléknál magasabb a kisebbség aránya, és aki a román mellett a kisebbség nyelvét is beszéli. Közölte, a dél-tiroli példa adta az ötletet, ott döntöttek úgy: költségtakarékosabb fizetéspótlékot adni a két nyelven beszélő közalkalmazottnak, mintha fizetnének egy olaszul és egy németül beszélő munkatársat. Antal elmondta, a Dél-Tirolban élő olaszok első lépésben úgy viszonyultak az autonómiához és a nyelvi jogokhoz, hogy Olaszországban mindenki beszéljen olaszul.

Második lépésben megértették, hogy bizonyos köztisztségeket csak az tölthet be, aki beszél németül is, végül elfogadták, hogy előny számukra, ha megtanulnak németül, és ez is hozzájárult, hogy a szegény olasz tartományból az autonóm Dél-Tirol az ország leggazdagabb régiója lett. A románok jelenleg az első és a második lépés között vannak, állapította meg a politikus, aki szerint a románok nem kell támogassák, hanem el kell fogadják az autonómiát. Antal cáfolta, hogy Kovászna megye az országban a legszegényebb és a bukaresti támogatás nélkül nem tudna megélni. „Ha Bukarest úgy látja, könyöradományából élünk, akkor szívesen mentesítjük az erőfeszítés alól, nem kérünk a visszaosztott pénzből, cserébe hagyják, hogy boldoguljunk önerőből” – szögezte le Antal Árpád.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés