
Fotó: Árvai Károly/MTI
A képességfelmérő és az érettségi közben egészségügyi problémákkal szembesülő diákoknak nem kell megismételniük azokat a vizsgákat, amelyeken egyszer már megméretkeztek – közölte vasárnap este Monica Anisie.
2020. június 08., 12:462020. június 08., 12:46
2020. június 08., 13:322020. június 08., 13:32
A tanügyminiszter a Digi24 televízió műsorában kifejtette, ha például a nyolcadikosok képességfelmérőjén egy tanuló átment román nyelv és irodalomból, majd a második vizsga előtt belázasodik, azt ajánlják, hogy az iskolást vizsgálja meg a háziorvos. Ez esetben a későbbi, különleges vizsgaidőszakban románból már nem kell ismét felmérni a tudását, hanem egyenesen a második vizsgával folytathatja.
– ismertette az általa kiadott rendelet tartalmát a tárcavezető. Anisie szerint semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat a tanulókat, akiknek a második, különleges vizsgaidőszakban mérik fel a tudását. Például a nyolcadikosok képességfelmérőjének második szakasza július 4-én zárul, miközben a középiskolás felvételi időszak július 10-én kezdődik.
A miniszter az érettségizőket is megnyugtatta: a felsőoktatási intézmények úgy időzítik a felvételiket, hogy a második, különleges vizsgaidőszakban megméretkező tizenkettedikesek is részt vehessenek rajtuk, akárcsak a külföldi egyetemekre készülők. Egyébként a tárcavezető szerint a vizsgára készülő diákok 70 százaléka részt vett a felkészítőkön.
Hiszen a távolságtartási előírások értelmében a megmérettetéseket több osztályban kell lebonyolítani, ez pedig több vizsgafelügyelőt feltételez. „Meggyőződésem, hogy valamennyi kollégám megérti: szükség van rájuk, támogatniuk kell a tanulókat, akik a mi diákjaink, mellettük kell lennünk a végsőkig. Ismerem és megértem az esetleges megbetegedéstől való félelmüket. Még van idő, amíg a tanfelügyelőségek felmérik a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy a pedagógusok is látni fogják: minimális a kockázat, és jelentkezni fognak” – vázoltra a Digi24 műsorában Anisie.
Mint ismeretes, az országos képességfelmérő vizsgát június 15–17. között bonyolítják le, míg a második, különleges szakaszt június 29. – július elseje között rendezik, a végeredményeket július 4-én közlik. Az idei érettségi írásbelik június 22–25. között esedékesek, a különleges megmérettetés július 6–9. között lesz, a végeredményeket 12-én hozzák nyilvánosságra.
Az oktatási miniszter egyébként a jövőbe tekintve úgy látja, vége azoknak az időknek, amikor több mint 30 gyermekkel is működhettek osztályok. „Ezt a forgatókönyvet lehetetlennek tartom. Egyértelmű, hogy ősztől olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amelyek az osztálylétszám csökkentését szolgálják” – jelentette ki Monica Anisie, aki szerint az iskolák nincsenek felkészülve a kötelező távolságtartás biztosítására.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!