Amerika hazaküldené az egykori nácit

Petelén mindenki tudja: egy tengerentúl élő valamikori német katona hazakészül szülőfalujába. A 81 éves Johann Leprichre viszont csak az öregek emlékeznek. Õk úgy hallották, hogy honfitársuk vagyonát követeli, azért jön haza. Az amerikai hatóságok viszont a háborús bűnösséggel vádolt Leprich kitoloncolására készülnek. „Figyelembe kellene venni, hogy ügyfelem mindössze őrszolgálatot teljesített, és besorolt katonaként csatlakozott az SS-mozgalomhoz” – próbált érvelni az érintett ügyvédje, Joseph T. McGinness. A háborús bűnösnek minősített férfi az Államok Legfelsőbb Törvényszékéhez fordulhat. A datnews.com internetes portál értesülései szerint ügyvédje azonban belátja: Johann Leprich kitoloncolása szinte elkerülhetetlen.
Az 1925-ben a Szászrégen melletti településen született Leprich 1943-ban állt be a Waffen SS-be, és a mathauseni náci lágerben teljesített őrszolgálatot. A vádirat szerint utólag ahhoz a Halálfej nevet viselő alakulathoz csatlakozott, amelyet a nürnbergi perben háborús bűnös szervezetnek minősítettek. Az ausztriai Mathausenben 119 ezer ártatlan személy lelte halálát. A háború után a férfi már nem tért vissza Erdélybe; 1952-ben Németországból az Egyesült Államokba menekült. Az 1958-ban megszerzett amerikai állampolgárságát három évtized múlva, 1986-ban vesztette el. Ekkor a kanadai Ontario tartományba települt át, de az amerikai hatóságok két évvel ezelőtt felesége detroiti lakásán találtak rá. Itt egy föld alatt berendezett rejtekhelyen húzódott meg.

Levelezgetés egy bizonyos Leprichhel
Dumitru Popa közel fél évszázaddal ezelőtt, 1957-ben került a petelei iskolába. A nyugalmazott tanító jelenleg az intézet ügyintézői teendőit látja el. Mint mondja, rendszeresen levelezik egy Kanadában élő Leprichhel, de nem tud arról, hogy a Peteléről Torontóba áttelepedett szász család rokona lenne a háborús bűnösnek kikiáltott Johann Leprichnek. Az idős pedagógus, aki az iskola összes okiratát ismeri, a régmúlt időkből mindössze egyetlen regisztert tud előkeríteni. Benne több, 1925-ben született iskolás neve szerepel, de egy bizonyos Scholleren kívül egyetlen német névre sem bukkanunk. „Sajnos csak ez az 1938-ból származó névjegyzékünk van – meséli. – Az okiratok zöme a háborúban elpusztult. A németek elégették egy részét, a többit állítólag elásták. Ezt onnan tudom, hogy a 60-as évek elején, amikor még iskolaigazgató voltam, megkeresett egy hazalátogató szász, és arra kért, engedjem, végezzen ásatásokat az udvaron” – emlékezik vissza az idős pedagógus. Popa, aki 1990-től 96-ig a polgármesteri tisztséget is betöltötte, szomorúan nyugtázza, hogy a községháza archívumában sem maradtak fenn a háború előtti okiratok.
„Az anyakönyveket egy müncheni múzeum őrzi” – állítja Schertzer András. Az iskola jelenlegi igazgatója – aki félig német lévén, egyben a szász evangélikus egyház kurátora is – egy falumonográfiában talált rá Johann Leprich nevére. A néhány évvel ezelőtt Ausztriában megjelent Birker Heimatbuch című kötetben az összes petelei szász neve szerepel. Susanne Dienes könyvéből kiderül, hogy a múlt század derekán Petelén tizenhat Leprich nevű család élt. „Ismerős volt a neve, mert a háború idejében édesapámmal együtt rukkolt be a magyar hadseregbe. Apámat a közeli Tekébe vitték, ő pedig egy idő után átkerült a németekhez. Én csak most hallottam, hogy állítólag háborús bűnös lett volna” – mondja Schertzer.

Rendes embernek ismerték
A Johann Leprichnél valamivel fiatalabb Susanne Schindlert is meghökkenti a háborús bűnösségre vonatkozó hír. „Valaki mondta, hogy hazajön, de én azt hittem, hogy a birtokáért. Mert bizony sok földje volt, a szüleivel együtt pedig dolgos, becsületes emberek voltak” – emlékezik vissza az idős gazdasszony. A szomszédban lakó Katharina Nagy (képünkön), akit még a szászok is csak egyszerűen, magyarosan Kati néninek szólítanak, a következőképpen idézi fel Leprichet. „Egymás mellett voltak a földjeink a Hétbükkben. Ott gyakran találkoztunk, mert szorgalmas fiatalember volt, nem vetette meg a kétkezi munkát. Öccsével, Michaellel egy osztályba jártunk, a magyar iskolába. A háború vége felé, amikor Johann már katona volt, a két család együtt menekült. Most is emlékszem 1944. szeptember 11-re, amikor Leprichékkel és más szász meg magyar családdal együtt nekünk is menekülnünk kellett az oroszok elől”. Hazatértük után már csak annyit tudtak Johann Leprichről, hogy Németországban maradt, majd évek múlva kivándorolt az Egyesült Államokba. Amikor az államokbeli szövetségi bíróság ítéletét emlegetem, az asszony összerezzen: „Jaj Istenem! Háborús bűnös? – riad meg hirtelen. – Akkor félni fognak tőle a peteleiek, és senki nem fogadja be”.
Az esetleges háborús bűnösségről Petelén a vélemények megoszlanak. Egyesek azt állítják, hogy tetteiért mindenkinek el kell nyernie méltó büntetését. Mások enyhítő körülménynek tartják Leprich korát . „Mihez lehet kezdeni egy 81 éves öregemberrel?! – kérdez vissza Schertzer András iskolaigazgató. – És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a háború sokakat kényszerhelyzetbe hozott. Ne csak a nácikat nézzük, hanem a kommunistákat is; náluk is az volt a jelszó: aki nincs velünk, az ellenünk van!”

A nácivadász tehetetlen
„Romániától függ, hogy mit tesz ezekkel az emberekkel, nekünk nincsenek eszközeink” – jelentette ki lapunknak Efraim Zuroff, a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ igazgatója. Az Utolsó Esély elnevezésű nácivadászprogram elindítója hozzátette, már tavaly augusztusban ígéretet kapott Ilie Botoº főügyésztől, hogy kivizsgálják azoknak a helyzetét, akik alaposan gyanúsíthatók háborús bűnök elkövetésével. „A főügyész úr azt mondta, két-három hónapon belül végeznek az ügyek vizsgálatával, és azután eldöntik majd, hogy mely esetekben indítanak peres eljárást” – idézte fel a bukaresti találkozást Zuroff, megjegyezve, hogy azóta sem kapott semmilyen jelzést a főügyésztől. Az Utolsó Esély akció keretében egyébként összesen négy, Romániában élő háborús bűnös kilétére derült fény, közülük egy már meghalt. „Leprich lenne az ötödik, feltéve, hogy Románia befogadja” – tette hozzá Zuroff, aki jól ismeri a petelei férfi esetét. Az Utolsó Esély akciót 2003-ban indította útjára Romániában a Simon Wiesenthal Központ, tízezer dolláros jutalmat ajánlva fel mindenkinek, aki egykori háborús bűnösök felderítéséhez adatokat szolgáltat. Akkoriban minden nagyváros utcáján fellelhetők voltak a központ óriásplakátjai, és egy zöld számot is működtettek, ahol jelezni lehetett, ha valakinek bujkáló háborús bűnösről volt tudomása. Az ingyenes szám ma már nem működik, a központ azóta elektronikus postán várja a további bejelentéseket.

Amerika megszabadulna az egykori náciktól
Miután az első, Amerikából kitoloncolt egykori nácit Románia befogadta, a bukaresti kormány úgy döntött, megtagadja a hazatelepedés jogát mindazoktól, akik alaposan gyanúsíthatók háborús bűnök elkövetésével. Az első eset az 1921-ben született Nikolaus Schifferé, aki ugyan Philadelphiában látta meg a napvilágot, de egyéves korában szüleivel együtt a bánsági Moravicabányára költözött. Schiffer a háború után a tengerentúlra emigrált, de az Egyesült Államok – az ország történetében először – megvonta szülöttjétől az állampolgárságot, és 2002-ben Romániába toloncolta. A második egykori náci Michael Negele, aki 1920-ban született a Temes megyei Nagyszentmiklóson – rá vonatkozóan külön közleményben szögezte le a román külügyminisztérium, hogy Románia nem szándékozik visszafogadni. Szintén bánsági – zsombolyai – származású az 1921-ben született Adam Friedrich, akinek hazatelepülési folyamata elkezdődött ugyan, de nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy valóban megérkezett volna Romániába. A sort Johann Leprich zárja.