
Oláh Emese szerint nagyon nehéz négy év munkája van a háta mögött
Fotó: Facebook/Oláh Emese
Az elmúlt négy év munkájáról, az idei városi költségvetésről, illetve tervekről beszélt keddi sajtótájékoztatóján Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere.
2024. február 13., 16:272024. február 13., 16:27
„Nagyon nehéz négyéves mandátum munkája van a hátunk mögött, a járvány nehézséget jelentett mindannyiunk számára, majd az ezt követő háború is példaértékű összefogásra ösztönözte a kincses város lakosságát” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette, mindeközben próbáltak odafigyelni a magyar közösség igényére, és megvalósítani mindazt, amit a 2020-as programban papírra vetettek és megígértek a kolozsvári lakosok számára.
A negyedekben főként az oktatási intézményeket fejlesztették, a napi két alkalommal a belvárosba való autózás, buszozás mellőzése révén a forgalomcsökkentéshez is hozzájárultak.
Az alpolgármester kitért azokra a specifikus rendelkezésekre is, amelyet az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti helyi koalíciónak köszönhetően tudtak megvalósítani. Mint kifejtette, természetesen van még munka ezen a téren, de fontos, hogy egyre láthatóbb a magyar kommunikáció az önkormányzat tevékenységében, az általa rendezett vagy finanszírozott fesztiválokon, rendezvényeken.
A Kolozsvári Magyar Napokra kiemelt rendezvényként tekint az önkormányzat
Fotó: Rostás Szabolcs
Példaként említette többek között a tavaly a Főtérre áthelyezett március 15-i megemlékezést, a pünkösdi zarándokvonat fogadását, a majálist, a Kolozsvári Magyar Napokat. Utóbbira kiemelt rendezvényként tekint az önkormányzat, 2023-ban 630 ezer lejjel támogatta a megszervezését, amely az induló összeghez képest jelentős növekedést jelent.
Oláh Emese a metró építésével, valamint az elkezdett felmérésekkel kapcsolatban elmondta, márciustól kezdődően másfél év van az ütemtervben arra szánva, hogy ásatásokat végezzenek, ezzel párhuzamosan zajlik a tervezés.
Az RMDSZ-es politikus újságírói kérdésre kijelentette, alpolgármester-jelöltként mindenképp szeretne megmérettetni az önkormányzati képviselők listás szavazásán. Azt is elmondta, lesz polgármesterjelöltje a szövetségnek a kincses városban az idei helyhatósági választáson, de erről még nem született döntés, így nem szolgálhat részletekkel.
Fugel Edina tanácsos és Oláh Emese alpolgármester válaszolt kedden a sajtó képviselőinek kérdéseire
Fotó: Bede Laura
Oláh Emese megemlítette Kolozsvár önkormányzatának idei, több mint 800 millió eurós (4 milliárd lejes) költségvetését is, amelyet rekordméretűnek nevezett, az előző évhez képest 40 százalékkal növekedett. A város kétharmad részt európai uniós alapokból, illetve kormányalapokból, egyharmad részt pedig a kolozsváriak által befizetett áfa, illetve jövedelemadó visszaosztásából tud gazdálkodni.
Mint kifejtette, az RMDSZ-frakció kezdeményezésére kiemelt projektként kezeli az önkormányzat a Kálvária-templom és környéke díszkivilágítását, a Karolina téri obeliszk felújítását, valamint a Báthory István Elméleti Líceum mindkét épületének felújítását és bővítését. A kolozsvári magyar iskolák közül a Báthory épülete az egyedüli önkormányzati tulajdonban levő ingatlan.

Elfogadta Kolozsvár eddigi legnagyobb költségvetését hétfői ülésén a képviselő-testület: a kincses város ebben az évben közel 4 milliárd lejből (802,5 millió euró) gazdálkodhat.

Tanártüntetés közepette írták alá csütörtökön Kolozsváron a kincses város történetének legnagyobb, Románia egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházásának számító metrószerződést. 2026 augusztusáig el kell készülnie kilenc megállónak a 19-ből.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!