Hirdetés

Állványokkal védik a szobrot

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Kolozsvár – Negyvenmillió forint érkezhet Magyarországról a Mátyás-szobor restaurálására. Egyedüli pályázóként az Utilitas, az épített örökség felújítására szakosodott kutató-tervező központ és a Part of Art Alapítvány nyerte meg a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport restaurálási tervének elkészítésére a polgármesteri hivatal által kiírt pályázatot. A két szervezet közösen pályázott a Fadrusz János-alkotás helyreállításának előkészítésére.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. augusztus 16., 00:002007. augusztus 16., 00:00

Az 1902-ben felállított szoborcsoport képzőművészeti tartozékainak – bronzszobrok, a talapzat kőborítása – restaurálási terveit a Part of Art Alapítvány készíti majd el, az Utilitas a talapzat műszaki (tartószerkezeti, épületfizikai, épületbiológiai, talajmechanikai) felújításának dokumentációját, illetve a kutatás-tervezés ideje alatt a szobor biztonságát szavatoló állványzatot készítené el. „A szobrot körbe kell állványozni oly módon, hogy ha baj van, el ne mozduljon a helyéről” – magyarázta lapunknak Szabó Bálint az Utilitas Kft. vezetője.

Az ajánlattevők 127 ezer lejre – vagyis megközelítőleg 40 ezer euróra – becsülték a munkálatok költségeit, bár Szabó Bálint szerint nincs kizárva, hogy nagyobb összegre lesz szükség az utólag felmerülő, esetleges újabb kutatásokhoz. A keretet azonban nem szabad meghaladniuk, ugyanis a polgármesteri hivatal 127 ezer lejben szabta meg a költségek felső határát. A szerződés aláírásáig körülbelül egy hónap telik majd el, utána kezdődhet a kutatás. A két szervezet összesen 120 munkanap alatt végzi el a kutatást, és készíti el a terveket, ehhez hozzáadódik a különböző tervezési szakaszok engedélyeztetésének ideje. Szabó Bálint becslései szerint így akár tíz hónapra is szükség lehet a munka befejezéséhez. „Jövő év júniusa előtt nem hiszem, hogy hozzá lehet látni a restauráláshoz” – vélekedett az igazgató.

A tényleges felújításra a polgármesteri hivatalnak újabb pályázatot kell meghirdetnie, a költségek fedezésére a román és a magyar kormány múlt évi együttes ülésén vállalt garanciát. „A restaurálás legkevesebb kilenc hónapig tart, azonban akár 18–19 hónapra is elhúzódhat, a szoborcsoport állagától függően” – tájékoztatott a professzor. Szabó ugyanakkor a leromlott talapzatborításra hívta fel a figyelmet, hozzátéve: sok minden függ a borítás alatti anyag állapotától. Kolozsi Tibor szobrászművész, a Part of Art Alapítvány képviselője arról tájékoztatott, hogy az alkotásból több darab is hiányzik, és nem mindegyikről tudják, hogy jelenleg hol őrzik. “Hiányzik egy kard, a zászlórudak alsó fele, letört egy zászlóvég, megrepedt az egyik zászlót tartó figura keze – magyarázta. – Kérdéses, hogy milyen állapotban van a szobor belső kovácsoltvas váza, melyet félcentis fémborítás takar.” Boros János alpolgármester reméli, hogy a restauráláshoz még ebben az évben hozzálátnak. „A magyar kormány már idén 40 millió forintot hajlandó küldeni a restaurálási munkálatokra” – magyarázta. Hangsúlyozta: a Mátyás-szobor teljes feljavításához szükséges összeget adományokból is növelni szeretnék. A helyi RMDSZ korábban bejelentette, az így befolyt összeg kezelésére civil szervezet létrehozását tervezik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
Hirdetés