
Fotó: Szentes Zágon
Az 1902-ben felállított szoborcsoport képzőművészeti tartozékainak – bronzszobrok, a talapzat kőborítása – restaurálási terveit a Part of Art Alapítvány készíti majd el, az Utilitas Kft. a talapzat műszaki – tartószerkezeti, épületfizikai, épületbiológiai, talajmechanikai – felújításának dokumentációját készítené el. A két ajánlattevő 127 ezer lejre – vagyis megközelítőleg 40 ezer euróra – becsülte a munkálatok költségeit. Ezt a keretet nem szabad meghaladniuk, ugyanis a polgármesteri hivatal 127 ezer lejben szabta meg a költségek felső határát. A két szervezet a tervek szerint 120 munkanap alatt végzi el a kutatást, és készíti el a terveket. Ehhez hozzáadódik a különböző tervezési szakaszok engedélyeztetésének ideje, amely akár tíz hónapra is kitolja a munka befejezésének időpontját.
A felújítási munkálatok elvégzéséhez a polgármesteri hivatalnak újabb pályázatot kell majd meghirdetnie, a költségek fedezésére a román és a magyar kormány múlt évi együttes ülésén vállalt garanciát. Az Utilitas Kft. szakemberei szerint a restaurálás legkevesebb kilenc hónapig tart, azonban akár 18-19 hónapra is elhúzódhat, a szoborcsoport állagának függvényében. Fadrusz János alkotásának alapzatát borító kőlapok nagyon meg vannak rongálódva, a restaurálás idejét nagyban befolyásolja a borítás alatti anyag állapota is, amelyről egyelőre nincsenek információk. A szoborcsoport több darabja hiányzik, nem mindegyikről tudni, hogy hol őrzik, és hogy meg vannak-e még. Hiányzik egy kard, a zászlórudak alsó része, letört egy zászlóvég, de megrepedt az egyik zászlót tartó figura keze is. Kérdéses ugyanakkor, hogy milyen állapotban van a szobor belső kovácsoltvas váza, melyet fél centiméteres fémborítás takar.
Habár Szabó Bálint, az Utilitas igazgatója úgy vélekedett, hogy jövő év júniusa előtt nem lehet hozzálátni a restaurálási munkálatokhoz, Boros János alpolgármester reményei szerint ez a periódus jelentősen lerövidül. Boros közölte: a magyar kormány már idén 40 millió forintot hajlandó elkülöníteni a restaurálási munkálatokra. A Mátyás-szobor teljes feljavításához szükséges összeget vállalkozások és magánszemélyek adományaiból is növelni szeretnék, a helyi RMDSZ korábbi bejelentése szerint az így befolyt összeg kezelésére egy civil szervezetet hoznak létre.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.