Állóradarok és szigorúbb ellenőrzések

Háromszék – A száguldozó, túlterhelt kamionok megfékezésére próbál megoldást találni a rendőrség. Álló radarokat szerelnek fel több háromszéki faluban a száguldozó kamionok megfékezésére. György Ervin Kovászna megyei prefektus szerint a megyei önkormányzattal és a közlekedési rendőrséggel közösen stratégiát dolgoztak ki a probléma megoldására. A Prahova völgyének mintájára a Brassót Csíkszeredával összekötő 12-es út menti falvakba (Sepsibükszádra, Málnásra, Oltszemre, Kilyénbe és Szotyorba) helyeznek el állóradarokat.

2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00

Ezek a nap minden órájában működnek majd, a túlzott sebességgel haladó autót lefényképezik, és a bírságról levélben értesítik a jármű tulajdonosát. György Ervin kifejtette, a radarszállító cég hajlandó volna ingyen felszerelni az állóradarokat, cserébe pár évig a bírságokból befolyó összeg egy részét kéri. A másik változat szerint az érintett helyi önkormányzatok megvásárolnák a radarokat, így a bírságok teljes összege a helyi költségvetést gazdagítaná.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a 12-es országút nyomvonalán lévő háromszéki települések polgármesterei amiatt panaszkodtak, hogy a követ szállító teherautók túlterhelve és a sebességkorlátozást megszegve száguldanak át a falvakon. Az út menti házak falai emiatt megrepedeztek, jó néhányukat az összeomlás veszélye fenyegeti. Az Olt folyó menti falvak lakói szerint a málnási és mikóújfalusi kőbányákból naponta 30–40 teherautónyi követ szállítanak el. Egyes sofőrök éjszakánként nagy sebességgel száguldanak keresztül a falvakon, akkor ugyanis kevesebb az ellenőrzés. Az útfelügyelőség tapasztalatai szerint előfordult, hogy a 20 tonnás teherautókat akár 50–60 tonna szállítmánnyal is megrakodták a megbízók. György Ervin közölte, az állóradarok felszerelésével párhuzamosan be szeretnék vezetni, hogy a rendőrség és az útfelügyelőség alkalmazottjai a nap minden órájában ellenőrizzék a teherautók rakományát, és szigorúan büntessék a szabálytalankodókat. A túlméretezett rakományért akár 5000 lejes büntetéseket is kiróhatnak. Jelenleg azonban csak esetenként végeznek hasonló ellenőrzéseket, és ezekről a teherautó-vezetők előzetesen értesítik egymást. A sofőrök ilyenkor megállnak az út szélén, és megvárják a hatóság képviselőinek távozását.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök