Hirdetés

Állandó meghívott tag képviseli a magyarságot Brassó önkormányzatában

Brassó

Toró Tamás megtisztelőnek nevezte a felkérést, mely szerinte nagy felelősséggel jár

Fotó: Facebook/Tamás Toró

Állandó meghívott tagként képviseli a magyarságot Brassó önkormányzatában Toró Tamás, miután a Cenk alatti városban két egymást követő önkormányzati ciklusban sem sikerült magyar képviselőt bejuttatni a tanácsba – közölte az MTI-vel a tisztségre a magyar közösség által jelölt politikus.

MTI

2025. június 24., 17:432025. június 24., 17:43

Az önkormányzati testület hétfői határozatáról a dél-erdélyi város polgármesteri hivatala is beszámolt kedden Facebook-oldalán. „A magyar közösségnek tegnap óta állandó képviselője van a brassói önkormányzati testületben” – írták.

Mint közölték, Toró Tamás, az RMDSZ Brassó városi szervezetének elnöke, volt helyi önkormányzati képviselő állandó meghívott tagként vesz majd részt az önkormányzati munkában.

Hirdetés

Bár szavazati joggal nem rendelkezik, lehetősége van felhívni a figyelmet a brassói magyarság problémáira, szükségleteire és javaslataira, elősegítve az önkormányzati döntést.

Toró Tamás az MTI-nek elmondta: a brassói magyarság azután kérte, hogy legyen ily módon képviselője az önkormányzatban, hogy a város fejlődésével a magyarok számaránya csökkent, és 2020 óta nincs önkormányzati képviselete. A magyarság aránya 4,3 százalékos, és bár a 2024-es önkormányzati választásokon 4,9 százalékon teljesített, nem volt elegendő az 5 százalékos bejutási küszöb átlépéséhez.

Idézet
Ez az önkormányzati határozat valamilyen szinten igazságot tesz, némiképp pótolja a hiányt, űrt, ami keletkezett” – mondta.

Közölte: állandó meghívott tagként törvényjavaslati és tanácskozási joggal rendelkezik, részt vehet az önkormányzati testület és a szakbizottságok ülésein, határozattervezeteket terjeszthet be és a vitán is részt vehet, csupán nem szavazhat.

Brassó Galéria

A kinevezéséről szóló tanácsi határozatot egyhangúlag szavazta meg a brassói testület

Fotó: Facebook/Tamás Toró

A kinevezéséről szóló tanácsi határozatot egyhangúlag szavazta meg a testület, még a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is támogatta. „Hála Istennek megértette minden politikai szereplő, hogy a magyar közösségnek jár egy ilyenfajta kompenzáció” – fogalmazott Toró Tamás. Elmondta: jelölését pár hónapja kezdeményezte a magyar közösség, a beadvány széleskörű támogatást kapott a magyar történelmi egyházak, a civil és kulturális szervezetek és az RMDSZ brassói szervezetének teljes vezetősége részéről.

Toró Tamás megtisztelőnek nevezte a felkérést, mely szerinte nagy felelősséggel jár.

Úgy értékelte, jelölésében az is közrejátszott, hogy egy hónapja kétharmados támogatottsággal lett az RMDSZ brassói szervezetének elnöke, és 2020-ig kilenc éven át volt helyi önkormányzati képviselő, amikor sok eredményt sikerült elérni.

Ezek közé sorolta a brassói magyar kulturális mozgalom elindítását, ami azt hivatott pótolni, hogy a nagyvárosban nincsenek magyar kulturális intézmények. A magyar vagy magyar tagozattal rendelkező oktatási intézményekben, valamint a magyarlakta városrészekben végezett infrastruktúrabővítést is itt említette.

A magyarság következő periódusban rendezésre váró ügyei közé sorolta az oktatási intézmények további fejlesztését, valamint az egyházak és a magyar kulturális rendezvények normatív vagy pályázati úton történő támogatását.

Mint mondta, fontos lenne, hogy a köztudatba már beivódott magyar rendezvényeknek – Brassói Magyar Napok, Magyar Színházfesztivál, Gyermekfesztivál, Brassói Magyar Filmnapok stb. – megfelelő finanszírozást tudjanak biztosítani a jövőben.

Hangsúlyozta: nagyon sok még a teendő, és az önkormányzati munkában való jelenléte „egy eszköz” a magyar közösség céljainak eléréséhez.

Az MTI kérdésére elmondta: javaslataihoz elsősorban George Scripcaru polgármester és pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatására számít. De a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), a Német Demokrata Fórum (FRG) és a kisebb jobboldali pártok alkotta ellenzéki koalíció támogatását is szeretné megszerezni. „Meggyőződésem, hogy lesznek megfelelő terveink és megfelelő érveink, hogy meggyőzzük őket” – fogalmazott a brassói magyarság képviselője.

A 237 ezer lakosával Románia legnagyobb városai közé sorolt Brassóban a legutóbbi népszámláláson 10 942 személy vallotta magát magyarnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
Hirdetés