Hirdetés

Állampolgársági tanácsadás előjegyzéssel

Ugyan valamennyi településen többtucatnyian fordultak az egyszerűsített honosítással kapcsolatos tanácsadásért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott demokrácia-központokhoz, azok munkatársai fennakadás nélkül fogadták a magyar állampolgárságot igénylőket. A Krónika megtudta: a torlódás elkerülése érdekében a konzulátusokhoz hasonlóan egyre több demokrácia-központban bevezetnék az előjegyzési rendszert. Szász Péter, a kolozsvári demokrácia-központ vezetője a Krónikának elmondta, folyamatosan érkeznek az érdeklődők, de naponta mintegy 30–50 személyt tudnak kiszolgálni, mivel van, akinek a szükséges űrlapok kitöltésében is segíteniük kell.

Krónika

2011. január 05., 09:182011. január 05., 09:18

A kolozsvárii irodában már hétfőtől előjegyzési rendszerben működik az ügyfélfogadás, az érdeklődőket megbeszélt időpontban várják vissza. Szász Péter elmondta, az érdeklődők némelyike érdekes dokumentumokkal igazolja, hogy ő vagy felmenői magyar állampolgárok voltak. Volt például egy olyan idősebb úr, aki gyermekkorában, a katonai kiképzést előkészítő leventemozgalom tagjaként tiszti megrovásban részesült, és az ezt rögzítő dokumentummal igazolta egykori magyar állampolgárságát.

Telefonos szolgálatot kezdeményeznek

A sepsiszentgyörgyi demokrácia-központban is tervbe vették, hogy a konzulátusokhoz hasonlóan előjegyzik az igénylőket, hogy elkerüljék a felesleges zsúfoltságot és várakozást. Nemes Előd, a helyi demokrácia-központ vezetője a Krónikának elmondta, a két ünnep között már volt ügyfélfogadás az irodában, és tapasztalataik szerint legalább félóra szükséges, míg egy kérelmező iratcsomóját áttekintik, és segítenek kitölteni az űrlapot. Így naponta 40–50 kérelmezőt fogadnak, de valójában ennél sokkal több iratcsomót átnéznek, hiszen egy személy gyakran 5-8 dossziéval érkezik.

Nemes elmondta, a székelyföldiek számára idegen a magyar jogi nyelvezet, ezért nehezükre esik kitölteni az űrlapot. Gyakran előforduló tévedés, hogy az űrlapot a kitöltés után a kérelmező aláírja, holott azt csak az iratcsomó benyújtásakor, a konzulátuson kell aláírni, magyarázta a központ vezetője. Felhívta a figyelmet arra is, kizárólag kézzel írott önéletrajzot kell csatolni az iratcsomóhoz, a nyomtatott változatot nem fogadják el. Hozzátette: semmilyen iratot vagy fordítást nem kell közjegyzőnél hitelesíteni, a konzulátuson az eredeti dokumentumot és annak fordítását kell bemutatni, a hitelesítést helyben végzik. Nemes elmondta, előfordult, hogy egyik kérvényező 200 lejt költött különböző fordításokra, hitelesítésekre, holott egy iratcsomó öszszeállítása legtöbb 40 lejbe kerül. Ezért azt javasolja, hogy mindenki inkább apai ágon próbálja igazolni, hogy felmenői magyarok voltak, hiszen így kevesebbet kell költenie, mivel a névváltozást igazoló házassági anyakönyvi kivonatot nem kell lefordíttatnia. Szintén takarékosabb, ha nem a felmenő születési anyakönyvi kivonatával, hanem a magyar állam által kiállított iskolai bizonyítvánnyal vagy katonakönyvvel igazolják a magyar eredetet. A központ eddig nyolc fordítóval vette fel a kapcsolatot, egy dokumentum lefordítása 15 lejbe kerül. Sokan tévesen úgy tudják, hogy szükség van a rendőrségen kiváltandó erkölcsi bizonyítványra, holott ez sem kell.

Megrohamozták az érdeklődők a nagyváradi demokrácia-központot is – tudtuk meg Török Sándor igazgatótól. Mint elmondta: a hétfői nyitónapon nagyjából százan, tegnap pedig még többen fordultak meg az irodában. A központban jelenleg öt dolgozó foglalkozik az ügyfelek fogadásával, bár, mint kiderült, eredetileg csak két személyt alkalmaztak erre a munkakörre, de akkora az érdeklődés, hogy egyelőre azok is az érdeklődőket igazítják el, akiknek egyébként nem ez lenne a dolguk. Az igazgató elmondása szerint a betérők általában jól informáltak, és legtöbben az űrlapok kitöltésében kérnek segítséget. Török szerint nagy segítség lenne, ha a kolozsvári demokrácia-központ által javasolt telefonos ügyfélszolgálat valóban működésbe léphetne, jelenleg ugyanis a telt házas váradi irodában nincs senki, akinek ideje volna a telefonon érdeklődőket eligazítani. Mint arról már beszámoltunk, a nagyváradi iroda udvarán engedéllyel rendelkező fordító, illetve fotós is dolgozik, így ezekért a szolgáltatásokért sem kell messzire menniük a hozzájuk fordulóknak.

A szatmáriak egyelőre csak érdeklődnek

Óráról órára növekszik a forgalom a szatmárnémeti demokrácia-központban is, ahol hétfőn, az iroda megnyitását követően legalább 60 személy kért segítséget. „Legtöbben  egyelőre csak információkat szeretnének kapni a könnyített honosítási eljárással kapcsolatban, de olyanok is betértek hozzánk, akik már kész vagy félkész iratcsomóval érkeznek” – részletezte tegnap Nagy István, az iroda munkatársa. Elmondta továbbá, Szatmáron egyelőre csak az iratcsomó összeállításában tudnak segítséget nyújtani, mert az iroda nincsen fényképezőgéppel vagy egyéb eszközzel felszerelve. „Segítünk megírni az önéletrajzokat, kitölteni a típusnyomtatványokat és igyekszünk tanácsokkal szolgálni. Saját fordítónk nincsen, de amennyiben valaki igényli, meg tudjuk adni a fordítók elérhetőségét” – fogalmazott a központ alkalmazottja, aki eddigi munkája során nem tapasztalt semmilyen különösebb problémát. A szatmári demokrácia-központban egyébként a következő hetekben, hónapokban számítanak nagyobb érdeklődésre, de a munkatársak elmondása szerint torlódásra nem kell számítani, ugyanis párhuzamosan öt ügyfelet tudnak kiszolgálni.

Mivel már a közeli városokban, Nagybányán, Nagykárolyban, Margittán és Érmihályfalván is megkezdték működésüket a hasonló irodák, kevesebb az érdeklődő a szatmárnémeti központban. Aradon is többtucatnyian keresték fel a helyi demokrácia-központot az elmúlt két napban – tájékoztatta a Nyugati Jelen napilapot Siska-Szabó Zoltán, az iroda titkára. Mint mondta, a helybeli és környékbeli érdeklődőknek azt tanácsolják, hogy gyűjtsék össze a szükséges iratokat, készíttessenek fényképet, fordíttassák le a román dokumentumokat, majd azt követően kérjék a Lucian Blaga (Templom) utcában működő központ munkatársainak a segítségét az igénylési űrlap kitöltésében. Az iroda 9 és 17 óra között fogad ügyfeleket.

Bővülő hálózat

Székelyudvarhelyen ma 10 órától nyitják meg hivatalosan a demokrácia-központ új irodáját a Vár utcában – tudta meg a Krónika Nagy Páltól, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnökétől. Mint mondta, az elmúlt időszakban sokan érdeklődtek a könnyített honosításhoz szükséges dokumentumokról az EMNT udvarhelyi irodájában, így szükségszerű volt az iroda mihamarabbi megnyitása, ahol várhatóan jövő héttől már helyben is készítenek olyan igazolványképet, amit a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges iratcsomóhoz kell csatolni, ugyanitt szükség esetén dokumentumokat is lefordítanak. Nagy Pál elmondta továbbá, elsősorban azokat várják, akik már időpontot kértek a csíkszeredai konzulátuson, hogy leellenőrizzék, vagy adott esetben segítsenek az iratcsomók összeállításában, hogy a benyújtáskor minden rendben legyen, tehermentesítsék a konzulátusokat.

Csíkszeredában is mától fogadják az érdeklődőket a helyi demokrácia-központban, az ügyfélfogadás reggel 9-től este 18 óráig tart. Pap Előd, a demokrácia-központok székelyföldi koordinátora elmondta, eddig csupán „félgőzzel” működtek, azonban máris hatalmas volt az érdeklődés a szolgáltatásuk iránt. Itt egyelőre nem kell előzetesen időpontot kérnie annak, aki igénybe venné a demokrácia-központ által nyújtott szolgáltatást, azonban úgy tűnik, hamarosan erre is szükség lesz. A csíkszeredai központ nem alkalmazott fordítókat, de Pap szerint igyekeznek segítséget nyújtani azoknak, akiknek erre szükségük van. A Petőfi utcában működő központnál a koordinátor szerint naponta átlagban 50 ügyfelet tudnak egyelőre kiszolgálni.

Gyergyószentmiklóson a demokrácia-központ létrehozása egyelőre még folyamatban van – tájékoztatta a Krónikát Parászka Géza, az EMNT helyi szervezetének megbízott elnöke. Mint mondta, a helyiség már megvan, csupán be kell rendezni, ám ez is rövidesen megtörténik, és remélhetőleg már januárban fogadhatják azokat az ügyfeleket is, akik a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatosan fordulnak hozzájuk.

Biharkeresztesen is várják a kérvényezőket

Tegnap óta a biharkeresztesi anyakönyvi hivatalnál is kérhetnek időpontot a magyar állampolgárságra vágyók – a Hajdú-Bihar megyei város Nagyváradtól mintegy 20 kilométerre fekszik, a határ túloldalán, így valószínű, hogy a partiumi megyeszékhely sok lakosa szívesebben fordul majd hozzájuk, illetve a többi közeli település anyakönyvvezetőjéhez a honosítás ügyében, mint a kolozsvári vagy csíkszeredai konzulátushoz. Nagy Csaba aljegyző lapunknak elmondta, a város honlapján megtalálható telefonszámon a tegnapi nap folyamán tízen kértek időpontot, interneten pedig ennél is többen. Biharkeresztesen hétfőn délután, kedd délelőtt és csütörtök délután van ügyfélfogadás, a legközelebbi szabad időpont január 18., de például a január 24-i, hétfő délutáni időpontok már mind foglaltak. Az időpontkéréshez a www.biharkeresztes.hu weboldal Egyszerűsített honosítási eljárás menüpontjára kell kattintani.

A fordítók is örülnek a lehetőségnek

A hivatalos fordítók forgalmát is fellendítette a könnyített honosítási eljárás beindítása. Domokos Zsuzsanna sepsiszentgyörgyi fordító érdeklődésünkre elmondta, a demokrácia-központtól viszi el a dokumentumokat, a fordításokat másnap viszi viszsza. Naponta átlagban tíz iratcsomóhoz tartozó dokumentumot fordít le. Ez munkát és jövedelmet jelent, ám mint mondta, kedvezményes árszabással dolgozik, örül, hogy részt vehet az akcióban, „amely révén a világháborúban szenvedő, meghurcolt nemzedék unokái, dédunokái erkölcsi elégtételt kapnak”. A székelyudvarhelyi Botand Consult fordítóirodáknál érdeklődve is kiderült, hogy az elmúlt időszakban egyre többen kérték a honosítási eljáráshoz szükséges román dokumentumok lefordítását.  Egy dokumentumot itt is 15 lejért fordítanak le. „A szokásoshoz képest megnövekedett a forgalma az irodánknak, de igazából sokkal nagyobb érdeklődésre számítottunk” – jelentette ki Bakó Katalin, a gyergyói Ready Kft. fordítóiroda vezetője. Mint mondta, hetente tíz család keresi meg a magyar állampolgársághoz szükséges iratok lefordítása végett, viszont úgy véli, ez az érdeklődés várhatóan növekedni fog.

Ezzel szemben az egyik csíkszeredai fordítóiroda munkatársa elmondta, egyelőre nem tapasztaltak számottevő ügyfélnövekedést, de néhányan már felkeresték az irodát, hogy lefordíttassák a honosításhoz szükséges iratokat. „Gondolom,  azért nem tapasztalható még túl nagy érdeklődés, mert nem mindenki kezdte el a szükséges iratok összegyűjtését, lévén hogy csak hétfőtől nyújthatták be kéréseiket a konzulátusra” – mondta a fordítóiroda munkatársa. Egyelőre a szatmári fordítóirodáknál sincs nagy tolongás. „Nagyobb rohamra számítottunk, az első napokban csak 2-3 család keresett fel minket” – közölte Csatlós Éva, aki a Szatmárnémeti főterén működtet fordítóirodát. Egy dokumentum lefordításáért 15–20 lej közötti összeget kell itt is fizetni.

Magyar és román oldalról is bírálják Borbolyékat

Kampányfogásnak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete, hogy az RMDSZ székelyföldi elöljárói elsők között nyújtották be a csíkszeredai konzulátuson az állampolgársági kérelmet. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke elítéli, hogy az RMDSZ-es elöljárók kapcsolataikat kihasználva elsőként adták le a honosítási kérelmet. Kolcsár hangsúlyozta: az MPP tagjai is kérni fogják a magyar állampolgárságot, de beállnak a sorba.

Bírálta a magyar önkormányzati vezetők lépését Mircea Duşa, az ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei elnöke is. Úgy vélte: a három megye tanácselnöke kétségtelenül törvényesen járt el a magyar állampolgárság felvételével, de – mint hozzátette – lépésük „erkölcstelen” és „nem helyénvaló”. Érvelése szerint ugyanis a román állam képviselőiről van szó, akiket ennek az államnak a törvényei ruháztak fel bizonyos hatáskörökkel, ebből fakadnak kötelezettségeik is. „Semmi sem akadályozhatja meg őket a kettős állampolgárság igénylésében, de az lett volna a normálisabb és erkölcsösebb, ha nem ők teszik meg ezt elsőként” – mondta a politikus.

Folytatta a könnyített honosítás elleni hadjáratát Bogdan Diaconu, a Konzervatív Párt alelnöke is. Az ellenzéki politikus a román állami tekintély lábbal tiprásának minősítette, hogy Tamás Sándor Kovászna, Borboly Csaba Hargita, valamint Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel magyar állampolgárságért folyamodott. „Valójában Magyarországra szeretnék költöztetni megyéiket, a magyar állampolgárság pedig az a trükk, amellyel nyíltan kifejezhetik a Magyarországgal szembeni alávetettségüket és a Romániával szembeni árulásukat” – vallja Diaconu, aki attól tart, hogy a magyar állampolgárok számának növelésével kívánják alátámasztani az autonómiaigény legitimitását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés