Hirdetés

Alkusznak a szatmári hídra

Negyvenszázaléknyit, azaz 14 millió eurót „engedett az árból” a harmadik szatmárnémeti Szamos-híd megtervezésével megbízott, bukaresti székhelyű IPTANA cég, így az önkormányzat ismét döntés előtt áll.

Babos Krisztina

2011. május 25., 08:122011. május 25., 08:12

A kérdés az, hogy elfogadják-e a szakértők szerint gazdasági szempontból rossz tervezetet, vagy ismét elutasítsák a megvalósíthatósági tanulmányt, és kezdjék elölről a dokumentáció elkészíttetését. Mint ismeretes, a városvezetésnek régóta szándékában áll egy újabb hidat építtetni, mivel a meglévő kettő már nem képes ellátni a megnövekedett autósforgalmat. Ennek érdekében a polgármesteri hivatal ötletversenyt hirdetett, melyet az egykori állami tervezővállalatból alakult IPTANA nyert meg, így őket bízták meg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével. Utóbbi azonban kellemetlen meglepetést okozott: az ötletpályázat keretében a cég által saccolt 15 millió eurós ár helyett a pontosabb számítások elvégzése után több mint a duplájára, azaz 34 millió euróra becsülték a kivitelezési költségeket.

Ezért a tanács visszadobta a tanulmányt, bár a cég igazgatója, Constantin Iordănescu helyben hajlandó lett volna 2 millió euróval csökkenteni az összeget. Az IPTANA a napokban újabb javaslattal jelentkezett, melyben kivitelezési költségként már csak 20 millió euró szerepelt. A tanács urbanisztikai bizottságának elnöke, Nits János szerint a tervezetben a műszaki mutatókon nem változtattak, tehát a terv ugyanaz, mindössze a költségeket csökkentették negyven százalékkal. Ez pedig, úgy véli, azt jelenti, hogy nem lesz elegendő a pénz a kivitelezésre.

A tervezők egyébként azzal indokolták, hogy a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő összeg a duplája volt az eredetinek, hogy a terepszemle során azt tapasztalták: a szatmárnémeti talajviszonyok igen kedvezőtlenek, így sokkal erősebb alapot kell építeniük a létesítménynek. Az viszont, hogy a vállalatot meglepetésként érték a Szamos menti földtani viszonyok, meglehetősen furcsa, ugyanis szintén a bukaresti cég tervezte a város egyik meglévő hídját. Ilyés Gyula polgármester elmondta: a tanács elé viszi a tervezetet. A maga részéről úgy véli, ajánlatos lenne elfogadni a tanulmányt, mivel 2014 után valószínűleg lehetőség nyílik EU-s forrásokra pályázni a kivitelezéshez, addigra viszont lennie kell egy projektnek, különben nem lesz esélyük támogatást szerezni. Amennyiben a tanács ismét elutasítja a megvalósíthatósági tanulmányt, szóba jöhet az ötletversenyen második helyen végzett tervezet. A kolozsvári Sodi Construcţii egyébként 14 millió euróra becsülte a kivitelezési költségeket. A szatmárnémeti tanács mai ülésén dönt az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés