Hirdetés

Néhány megyében dolgozik a romániai orvosok fele, Erdély több vidékén is égető a szakemberhiány

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Néhány megyében, az ottani egyetemi központokban dolgozik a romániai orvosok fele, az ország többi részében pedig akut orvoshiány van – jelentette ki kedden Daniel Coriu, a Romániai Orvosi Kamara elnöke.

MTI

2023. március 21., 15:232023. március 21., 15:23

A szakmai szervezet elnöke a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Romániában mintegy 55 ezer orvos van, és felük a nagy egyetemi központok, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Jászvásár vonzáskörzetében dolgozik. Ezekben a megyékben az európai átlag fölött van az egy főre jutó orvosok száma, míg más megyékben akut szakemberhiány van, három megyében 300-nál, tízben 500-nál is kevesebb az orvos – állította. Daniel Coriu arra is felhívta a figyelmet, hogy

miközben a romániai orvosi egyetemeken évente 4000 orvos végez, csak ezer marad az országban, a többi Nyugat-Európában vállal munkát.

Hirdetés

A súlyos helyzethez hozzájárul, hogy az egészségügyi stratégiák nem a valós problémákra összpontosítanak – fogalmazott a szakember. Szerinte míg az orvosi kamara szakemberek segítségével felmérte a romániai egészségügy helyzetét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) nem nyitott a párbeszédre.

„Az egészségbiztosítási pénztár irodáiban a helyzet másként néz ki, mint a valóságban” – idézte a News.ro a kamara elnökét. Daniel Coriu rámutatott, hogy

főleg az alapellátásban vannak gondok, a háziorvosi praxis a legkevésbé vonzó a fiatalok számára.

Ennek legfőbb oka, hogy ott a legnagyobb a bürokrácia, „a háziorvos közhivatalnokká válik”, és a finanszírozás is hiányos – mondta a kamaraelnök.

korábban írtuk

Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint
Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint

A következő öt évben mintegy háromezer háziorvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ezért a Román Orvosi Kamara a családorvosi rezidensi helyek számának növelését követeli. 

Nem ő az első, aki ráirányítja a figyelmet az egyre súlyosabb problémára. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy

a romániai háziorvosok átlagéletkora 55 év fölött van, és a tömeges nyugdíjazásuk pár év múlva hatalmas gondot okozhat a rendszerben.

Tavaly év végén több mint 700 romániai településen nem volt háziorvos – mondta a miniszter –, előrevetítve, el kell majd gondolkodni azon, hogy nem európai uniós országokból származó szakemberek vegyét át az üres rendelőket.

korábban írtuk

Orvoshiány miatt nem fogad betegeket egy erdélyi kórház sürgősségi osztálya, senki nem jelentkezett a versenyvizsgákra
Orvoshiány miatt nem fogad betegeket egy erdélyi kórház sürgősségi osztálya, senki nem jelentkezett a versenyvizsgákra

A Hunyad Megyei Tanács és a dévai megyei kórház vállvetve próbál tenni annak érdekében, hogy újra kinyithasson a bezárt pusztakaláni sürgősségi osztály.

Erdélyben főleg a székelyföldi megyékben jelent gondot az orvoshiány,

Hargita és Kovászna megyében a helyi hatóságok számos kedvezménnyel próbálják vonzóbbá tenni a háziorvosi praxist.

A háromszéki Nagybacon polgármesteri hivatala a napokban a sajtóban hirdette meg, hogy a községközpontban és a hozzá tartozó Magyarhermány településen két felújított, korszerűen felszerelt rendelőbe keres háziorvost. A hirdetés szerint a jelentkező ingyen átveheti a 2500 pácienssel járó praxist, mely mellé szolgálati lakást is biztosít a községvezetés.

korábban írtuk

Rohamosan súlyosbodó orvoshiány a sürgősségin: több pénz, tehercsökkentés, megfelelő törvényi háttér kellene
Rohamosan súlyosbodó orvoshiány a sürgősségin: több pénz, tehercsökkentés, megfelelő törvényi háttér kellene

Raed Arafat belügyi államtitkár szerint kétszer annyi szakemberre lenne szükség a sürgősségi ellátásban, mint ahány most dolgozik – nagyrészt leterhelten, folyamatosan túlórázva, rendkívüli nyomás alatt. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron

Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kapták el jogosítvány nélkül
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
Hirdetés
Hirdetés