
Elindult hétfőn a román iskolatévé, magyar nyelvűt kérnek a szülők
Fotó: Haáz Vince
A távoktatás nem helyettesíti az iskolában zajló tevékenységet, de a jelenlegi helyzetben azt szorgalmazzák, hogy a pedagógusok legyenek minél aktívabbak a virtuális térben – mondta el Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónika megkeresésére. Az online oktatás alakulóban van, az iskolákban április 19-ig biztosan nem indul újra a tanítás.
2020. március 16., 20:242020. március 16., 20:24
Monica Anisie oktatási miniszter szerint a járványügyi intézkedések miatt ortodox húsvét, április 19-e előtt semmiképpen sem kezdik újra az oktatást a romániai iskolákban. Azt is közölte, a tanítás felfüggesztésének hatálya mindaddig fennállhat, amíg a gyermekek egészségét már semmi nem fogja veszélyeztetni.
„A tanulás állandó folyamat, amelyet mindannyiunknak támogatnunk kell, függetlenül azoktól a különleges átmeneti körülményektől, amelyek mindenkire hatással vannak” – jelentette ki a tárcavezető.
A magyar szülők magyar nyelvű adást is kérnek gyerekeik számára. A Magyar Szülők Szövetsége a Szülői Szervezetek Országos Föderációjának kisebbségekért felelős alosztálya nevében pénteken kérvényezte a minisztériumnál, hogy indítsanak magyar tannyelvű tévéiskolát is a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára. A szülők arra kérték az ország magyar pedagógusait főként Bukarest, Marosvásárhely és Kolozsvár környékéről – a közszolgálati televízió magyar stúdióinak helyszíneiről –, hogy vállalják az online órák megtartását, leginkább a vizsgatárgyakból. Az előegyeztetések megtörténtek, és remélik, nagyon hamar meglesznek a feltételek, és elkezdődhetnek a leckék magyarul is, bár hétfőn délután még nem érkezett hivatalos válasz a kérésükre – tudtuk meg Csíky Csengelétől, a szövetség képviselőjétől.

Monica Anisie oktatási miniszter szerint ortodox húsvét, április 19-e előtt semmiképpen sem kezdik újra az oktatást a romániai iskolákban. Hétfőn kezdetét vette a román közszolgálati televízióban az iskolapótló műsorfolyam.
Egyre több tanintézet és pedagógus szervezi meg a távoktatást, erre biztatja őket a minisztérium és a tanfelügyelőségek is. A marosvásárhelyi pedagógusok nagy része alkalmazkodik az otthoni oktatást szorgalmazó helyzethez, és online küldi a tanulnivalót a diákoknak, viszont
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a minisztérium által rendelkezésre bocsátott platformok a keretet biztosítják a virtuális oktatásra, a Suite for Education és az Office 365 A1 programokba a tanárok töltik fel a tartalmakat, a leckéket, tehát ezek a kisebbségi diákok számára is gond nélkül anyanyelvükön elérhetők. Az iskoláknak kell regisztrálniuk, ennek a feltétele, hogy rendelkezzenek névtartománnyal (doménnév).
Kiss Imre tart attól, hogy ezt a felületet nem minden iskola fogja tudni használni, mert nincs megfelelő szakember, hogy kezelje. Más lehetőségek is kínálkoznak, hogy a pedagógusok online tartsák a kapcsolatot a diákjaikkal, már korábban is sokan létesítettek Messenger-, WhatsApp-csoportokat, küldtek feladatokat, leckéket.
– részletezte Kiss Imre. Hozzátette, a távoktatás nem helyettesíti az iskolában zajló tevékenységet, de a jelenlegi helyzetben azt szorgalmazzák, hogy a pedagógusok legyenek minél aktívabbak a virtuális térben; ha korábban nem foglalkoztak ezzel, most itt az alkalom, hogy áttérjenek, megtanulják használni a kapcsolattartásnak ezt a módját. Interneten rengeteg kész lecke, feladatlap elérhető, a magyar nyelven tanítók a Magyarországon kiadott segédanyagokat is igénybe vehetik.
A sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola hétfőtől üzemelte be a virtuális iskolát. A https://varadionline.webnode.ro/ oldalon minden osztály a saját órarendjével szerepel, a tantárgyaknál megtalálható név szerint minden tanár, akik napra lebontva feltöltik az osztályoknak a leckéket, feladatokat. Ugyanakkor a tanárok többsége más csatornákon is tartja a kapcsolatot a diákjaival, ily módon próbálják megvalósítani a követést, a számonkérést.
Egy neve elhallgatását kérő számtantanár lapunknak elmondta, hat osztályt menedzsel, táblázatot készített, színkódokkal jelzi, hogy naponta kitől melyik feladatra érkezett visszajelzés. Mintafeladatokat mutat be, a házi feladatot mindig a következő nap délig kell visszaküldeniük. „Rengeteg munkával jár, sokkal többet dolgozom, mint amikor egy iskolában megtartott órára készülök. Viszont így láttam biztosabbnak, hogy készülnek, tanulnak. A visszajelzések szerint a gyerekek élvezik, sokkal pontosabb jegyzeteket készítenek, színeznek, hiszen van rá idejük. Előfordul, hogy a házi feladatot lemásolják, de aki ezt teszi, az iskolában is hasonlóképpen jár el” – részletezte a pedagógus. Hangsúlyozta, ez nem „láblógatós vakáció”, különösen a végzős, vizsga előtt álló diákjaival tartja fontosnak a kapcsolattartást. A tanterv amúgy is felduzzasztott, nem engedhetik meg maguknak a kiesést.
Arról, hogy miként körvonalazódik az online oktatás tanintézetükben, Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója a Krónikának elmondta, képlékeny még, de alakul. Jelenleg az iskola pedagógusai, akik csak akkor járnak be az iskolába, ha muszáj, egyeztetnek, egységes koncepciót igyekeznek kidolgozni, segítik egymást, hogy a különböző online platformokat mindannyian megismerjék.
– mondta el az igazgató. Hozzátette, a diákoknak már korábban az volt a feladatuk, hogy digitális projekteket készítsenek, és mivel most több idejük van rá, ezzel foglalkozhatnak, a pedagógusok pedig számonkérik ezeket. Mivel az iskolai számonkérés lehetősége teljes mértékben megváltozik, hogyan fogják ezt gyakorolni online? – kérdeztük az igazgatótól. Vörös Alpár megállapította, erre jelenleg nincsen szabályozás a minisztérium részéről, egyelőre nem tudni, hogy a diákok otthoni munkáját milyen formában fogják értékelni a pedagógusok. Felvetettük, hogy a járványügyi helyzet miatt kialakult kollektív pánik a felnőttekről a gyerekekre is átragadhat, ennek enyhítésére tesz-e lépéseket az iskola. Vörös Alpár azt mondta, iskolájuk már használt a kisebb gyerekek számára is érthető tájékoztató anyagokat, van nemzetközi szinten alkalmazott kiadvány, amit magyarul eljuttatnak a gyerekekhez, és arra is igyekeznek odafigyelni, hogy a stresszhangulat ne uralkodjon el a gyerekek körében.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!