2011. január 14., 09:102011. január 14., 09:10
Mint mondta, az Európai Tanács december 15-én elfogadta a Lisszaboni Szerződés 11. cikkelyének végrehajtási módozatát, vagyis lehetővé tette, hogy az állampolgárokat is közvetlenül bevonják a törvényhozásba, határozattervezeteket nyújthassanak be. Az eljárás szerint ehhez egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább 7 tagországából, minden államban a lakosság 0,2 százalékától.
Izsák Balázs elmondta, a kezdeményezés uniós premiernek számít: korábban a Greenpeace összegyűjtött egymillió aláírást a genetikailag módosított növények (GMO) termesztésének uniós szintű betiltásáért, azt megelőzően, hogy az állampolgári kezdeményezések végrehajtási procedúráját szabályozó határozatot az Európai Tanács elfogadta volna, így elképzelhető, hogy nem felel meg az uniós jogszabály előírásainak. Izsák Balázs elmondta: csak jövőre kezdenek hozzá egymillió aláírás gyűjtéséhez.
„Magyarországon kezdjük el a munkát, ez természetes. Most az a legfontosabb, hogy megszervezzük azt a nemzetközi munkacsoportot, illetve kiépítsük azt az infrastruktúrát, amellyel jövőre elkezdhetjük a kézjegyek gyűjtését – közölte az SZNT elnöke. Izsák Balázs elmondta, elsősorban olyan országokban gyűjtenek aláírásokat ahol tömbben élnek nemzeti kisebbségek. „Nyilván olyan államokban kell gondolkodni, amelyek szintén érdekeltek abban, hogy az Európai Unió egységesen szabályozza az őshonos kisebbségek önrendelkezési jogát”– nyilatkozta lapunknak Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke egyébként szerdán levélben kérte a magyarországi parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy álljanak ki a székely autonómia ügye mellett. Vona Gábor elsőként reagált a megkeresésre és válaszában leszögezte: a Jobbik a kezdetektől fogva következetesen kiállt az összmagyar érdekek képviseletéért, ezért teljes mellszélességgel támogatja az SZNT kezdeményezését.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.