
Fotó: MIHALY CSABA
Több százan tisztelegtek vasárnap az 1848-as, népfelkelésre hívó székely nemzetgyűlés emléke előtt Agyagfalván, a történelmi eseményeknek emléket állító szoborcsoportnál.
2015. október 18., 19:002015. október 18., 19:00
A Hargita megyei ünnepség résztvevőit Farkas Mózes bögözi polgármester köszöntötte, hangsúlyozva az évente megrendezendő esemény fontosságát. „Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy jelen legyünk a megemlékezésen, és nem kell életünket áldoznunk azért, hogy egy jobb világot alkothassunk. Viszont annyival tartozunk az őseinknek, hogy minden évben összegyűlünk, és felidézzük tetteiket, melyeknek meghatározó szerepe volt a székelység jövőjét illetően” – fogalmazott az elöljáró.
Incze Csongor, a Hargita Megyi Tanács alelnöke emlékeztetett, a 167 évvel ezelőtti gyűlésen „minden régió és minden társadalmi réteg képviseltette magát: az egyének és különböző csoportok egyaránt félretették önző érdekeiket, és összefogtak”. Véleménye szerint ez gyönyörű példája annak, hogy egységbe tömörülve erőn felül tud teljesíteni a székelység, amelyre napjainkban is nagy szükség van.
„Amikor képesek leszünk úgy elfogadni nemzettársainkat, hogy nem a minket megosztó tényezőkre koncentrálunk, hanem a közös érdekeket tartjuk szem előtt, akkor képesek lehetünk rá, hogy meglepjük Európát, meglepjük a világot, és meglepjük magunkat is” – fogalmazott Incze, hangsúlyozva, hogy „erőt kell merítenünk őseink áldozathozatalából, és nekünk is hasonló hősökké kell válnunk utódaink szemében”.
Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő az 1848-as nagygyűlésen történteket idézte fel, amikor a székelység eldöntötte, hogy csatlakozik a forradalomhoz, segítve Magyarországot függetlensége visszaszerzésében. Mint mondta, az esemény a székely történelem egyik legszebb seregszemléje volt. Az elöljáró ugyanakkor az 1506-os agyagfalvi gyűlésről is beszélt, amikor a jelenlévők elfogadták a Székely Nemzeti Constitúciót.
Antal az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatoknak küldött nyílt levelét idézve kérte, minél többen segítsék az Agyagfalvára tervezett emlékház megépítését. „Bizonyítsuk be, hogy képesek vagyunk önerőből őseink tiszteletének áldozni, önbecsülésünk és önrendelkezésünk határozott megjelenítésére erőfeszítést tenni. Lehetne ez az első lépés az annyira várt autonómia irányába” – hangoztatta az elöljáró.
A politikus lapunk érdeklődésére elmondta, a kedvezőtlen időjárás miatt még nem tudták felhúzni az épülő múzeum téglafalait, azonban idén mindenképpen folytatni akarják a munkát. A rendezvény az agyagfalvi iskola diákjainak kulturális műsorával zárult. Az eseményen egyébként jelen voltak Agyagfalva testvértelepülésének, Kunszállásnak a képviselői is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!