Hirdetés

„Elektrosokk” Gyergyóremetén

Füstölt a televízió, a csillárból kirobbantak az égők, több helyen tönkrement a biztosítéktábla – ilyen és hasonló károkról számoltak be a gyergyóremeteiek kedden.

Gergely Imre

2016. május 19., 19:202016. május 19., 19:20

Mint kiderült, a közvilágítási hálózaton végzett munkálatok alkalmával az egyik trafóállomásnál a transzformátor és egy elosztódoboz közti kábel meghibásodott, emiatt legalább 40 háztartásban 230 helyett 400 voltra szökött az áram feszültsége. Bár a kárfelmérés még nem fejeződött be, Antal Imre, az Electrica Hargita megyei kirendeltségének vezetője már elismerte, ilyen mértékű meghibásodás eddig még nem történt a megyében.

„Azt hittük, villámcsapás”

„Éppen a tévét néztem, vártam a 13 órai híradót, amikor egy nagy csattanást hallottam, a tévékészülék pedig füstölni kezdett. Kirohantam a házból a tévével, nehogy felgyúljunk” – mondta az egyik Ebhát utcai lakos, aki annak örül, hogy a fagyasztóládája legalább nem romlott el.

„Megijedtünk, azt hittük villámcsapás ért, akkora volt a füst” – teszi hozzá a szomszédja, aki arról számolt be, hogy a nappaliban a csillárból szó szerint kirobbantak az égők, a foglalat megolvadt. A szétszóródott villanykörtedarabok a padlószőnyeget is megégették. A környéken televíziók, számítógépek, laptopok, porszívók, mikrohullámú sütők, hűtőszekrények és egyéb elektromos háztartási eszközök mentek tönkre. Egy helyen a csirkekeltető égett ki, benne a tojásokkal. Több helyen a külső biztosítéktábla, a villanyóra égett le.

A Remetének, Ditrónak és Szárhegynek is ivóvizet szolgáltató Redisza is károsult. A vízháznál feszültségszabályzó és egyéb alkatrészek mentek tönkre. Emiatt Remete egy részén, Csutakfalván és Eszenyőben kedden este 11-ig szünetelt a vízszolgáltatás. Kiss Izabella, a szolgáltató vezetője egyébként nem nagyon hiszi, hogy kártalanítani fogják a céget. Elmondta, a szennyvíztelepnél korábban már történt hasonló eset, és bár benyújtották a kárigényt, semmit sem kaptak.

Számlát kérnek a kártalanításhoz

Antal Imre, az Electrica Hargita megyei kirendeltségének igazgatója közölte, még nincs pontos kimutatás arról, hogy hány fogyasztót érintett a meghibásodás. Szerda délig egyébként 16 károsult nyújtotta be kárigényét. Mint mondta, tíz napon belül kell benyújtani a kárigényt a gyergyószentmiklósi Electrica kirendeltségéhez: az ehhez szükséges űrlap ott megtalálható.

Ezen szerepelnie kell a fogyasztási pont sorszámának (amely a villanyszámlán megtalálható), fel kell sorolni, hogy konkrétan milyen készülék hibásodott. Az igénylőnek rendelkeznie kell számlával is az adott készülékről, hogy igazolni lehessen, az adott készülék valóban az illető tulajdonában volt. Antal Imre elmondta, a kárigények benyújtása után helyszíni ellenőrzést tartanak a szolgáltató illetékesei, majd az ott tapasztaltak alapján dől el, hogy ki és milyen összegben jogosult kártalanításra.

A folyamat lebonyolítása a korábbi tapasztalatok alapján 2-6 hónapig tart. A készülékeket természetesen meg lehet javíttatni, abban az esetben a javítást igazoló számlát is be kell nyújtani. Az érintettek a kárigény benyújtása mellett a fogyasztóvédelemnél is panaszt tehetnek, a helyi önkormányzat legalábbis erre biztatja őket egy felhívásában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés