Hirdetés

Adósok szégyenpadja Csíkszeredában: nyilvánosságra hozzák a tartozók névsorát

Május 30-ától nyilvánosságra hozták a csíkszeredai önkormányzat honlapján azok neveit, akik nem fizették be az elmúlt félévi, illetve régebbi adójukat, és a hátralékkal kapcsolatos büntetéseket, illetve felszólításokat tartalmazó leveleket sem vették át. Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere úgy véli, ez a közlési módszer nem sérti a személyiségi jogokat, sőt törvény teszi lehetővé a nyilvánosság igénybevételét abban az esetben, ha az érintetteket nem sikerült más módon felszólítaniuk arra, hogy befizessék tartozásukat.

Forró Gyöngyvér

2011. május 31., 08:042011. május 31., 08:04

„Bevett szokás ez Romániában, más önkormányzatok is pontosan ezzel az eljárással igyekszenek kiközölni a tartozók névsorát” – mondta a polgármester.

Rodica Ţiriac, a városháza adók és illetékek osztályának vezetője a Krónikának elmondta, immár két éve alkalmazzák ezt az eljárást természetes személyek értesítésére – jogi személyek esetében több éve teszik ugyanezt. „Kiküldjük az érintetteknek postán is az értesítést, de sajnos legtöbben letagadják, hogy megkapták, illetve nem veszik át a postáról, így pedig nincs nyoma annak, hogy értesítettük volna őket, és nem tudunk továbblépni az eljárással” – magyarázta az osztályvezető. A weboldalon kiközölt listák mellett egyébként megtalálható a törvény román és magyar változata egyaránt, amelynek értelmében az illetékes osztálynak jogában áll nyilvánosan közzétenni a tartozók listáját.

Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke azonban úgy véli, annak ellenére  hogy a fenti eljárást törvény engedélyezi, kifogásolható, mivel sérti a személyiségi jogokat. Szabó Éva ügyvéd ezzel szemben azt mondja, hogy amennyiben reális, de nem intim adatokat (mint egészségügyi állapot vagy hasonlók) közöltek nyilvánosan, nem sérti a személyi jogokat az, hogy az illető személyek hátralékait nyilvánosságra hozták. „Ha valaki egy városnak, egy közösségnek a tagja, adóznia kell, és bizony az embereket néha fel kell szólítani erre. Ha pedig az emberek szégyellik a neveiket, az egy másik dolog, attól ez a közlés nem vét a személyiségi jogok ellen” – részletezte az ügyvédnő. Szabó Éva szerint természetesen lehetne a nyilvános kiközlés ellen is érvelni. „El tudom képzelni, hogy azt mondják, miért nem folytat kényszervégrehajtást a városháza az érintettek ellen, mivel ez csak a bizonyos személyekre tartozik, de lehet, hogy erre nincs pénze a városházának” – magyarázta. Összegzésképpen az ügyvédnő elmondta, amennyiben valaki sértettnek érzi magát, és törvénytelennek tartja a nevének nyilvánosságra hozását, eljárást indíthat a városháza ellen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés