
Fotó: Krónika
2007. szeptember 20., 00:002007. szeptember 20., 00:00
A hírt elsőként az Evenimentul zilei napilap közölte tegnapi lapszámában, és a megszólaltatott Diaconescu professzor tájékoztatója alapján azt a következtetést vonta le, hogy „végre megdőlt az a tézis, mely szerint a magyarok előbb éltek a térségben, mint a románok”. A zsuki ásatásokat irányító régész azonban a Krónikának cáfolta, hogy ilyesmit nyilatkozott volna a bukaresti riporternek. „Érdekes bizonyítékokra bukkantunk, az eredményeket azonban aprólékos laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után hozzuk nyilvánosságra. Több mint 80 csontvázat találtunk, melyek a korabeli keresztény temetkezési szokások szerint nyugat–kelet irányban vannak tájolva, ugyanott 8. századra jellemző fülbevalókat is kiástunk” – összegezte az eddigi munkálatok konkrétumait a BBTE professzora.
A Kolozsvártól tizennyolc kilométerre fekvő településen idén júliusban is tártak már fel 9–10. századi sírhelyeket, amelyekben arany és ezüst dísztárgyakat is találtak. A napokban is tartó munkálatokról a National Geographic tv-csatorna stábja rövidfilmet készít.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.