A városháza és a Polus közösen épít új lakónegyedet

Az American House, valamint az Impact építkezési vállalat is elégedetlen, mivel a kolozsvári városi tanács elbírálóbizottsága szerdán úgy döntött: Pászkány Árpád Zoltán Polus Real Estate cége kapja meg a szamosfalvi legelőre tervezett ifjúsági lakónegyed építési jogát.

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

Kolozsvár
Az április folyamán közzétett pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a városi tanács társulna egy építkezési vállalattal. A városháza 51 százalékkal járul hozzá az alapítandó közös vállalkozás alaptőkéjéhez, ezt az összeget a város birtokában levő 203 hektárnyi területtel garantálja. Az alaptőke 49 százalékát a társuló cégnek kell biztosítania. Így a Polus a közművesítés és a lakónegyed felépítésének költségével száll be a közös vállalkozásba. A városháza azért döntött a Polus Rt. javára, mert a versenytárgyaláson részt vevő négy cég közül ez a vállalat ígérte a legtöbb ingyenes szociális lakást a helyi tanácsnak.
Boros János alpolgármester a Krónikának elmondta, a két alulmaradt cég nem óvhatja meg a versenytárgyalás eredményét, mivel a Polus által felajánlott 384 ingyenes szociális lakással szemben az Impact Rt. százat, az American House és a Rom Air Consulting Bucharest Rt. egyetlen lakást sem ígért a városi tanácsnak. Az American House közleményében viszont az áll, hogy 308 vagy még ennél is több ingyenes lakást adott volna át a városnak, a közösen alapított cég profitjától függően. Az alpolgármester kifejtette: az American House ajánlata még ebben az esetben is alulmarad a Polus Rt. ígéretéhez képest, így az fennakadás nélkül kezdheti el az új lakónegyed építését. A terv szerint a terület 30 százalékát építik be, 650 önálló lakást, valamint 250 társasházat emelnek. A 384 szociális lakás mellett a Polus Rt. bölcsődét, óvodát, iskolát, rendőrőrsöt, orvosi rendelőt, valamint parkokat, játszótereket és sportpályákat is átad a városházának. Öt év múlva, a lakónegyed felépítése és a lakások értékesítése után a városháza és a Polus Rt. közös vállalkozása feloszlik.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek