
Fotó: Krónika
2007. május 08., 00:002007. május 08., 00:00
Thamó Csaba MPSZ-elnök azzal indokolta lemondását, hogy a diszkriminatív választási törvény miatt az MPSZ nem vehet részt a választásokon, ezért nincs lehetősége a politikai cselekvésre.
Én nem vagyok annyira borúlátó, mint Thamó Csaba, bár kétségtelen, hogy újra kell értékelni az MPSZ helyzetét. Nem tartom valószínűnek, hogy a választási törvényt módosítani fogja a parlament, bár több nemzetközi szervezet is elítélte ezért az országot, így nem marad más lehetőség, mint bejegyezni a pártot. Tudom, hogy nagyon sok embernek elege van az egypártrendszerből, ők végre szeretnének választani is, nemcsak szavazni. Velük szemben is kötelességünk végre az alternatív választás lehetőségét kínáló szervezetet létrehozni.
Számítanak változásra az RMDSZ és az MPSZ kapcsolatában a bejegyzés után?
Tudjuk, hogy az RMDSZ mindent elkövet, hogy a bejegyzést megakadályozza. Mégis úgy gondolom, hogy a pártbejegyzés után ki kell alakulnia az egészséges párbeszédnek a két szervezet között, és nem is zárkózom el ettől. Demokráciáról akkor beszélhetünk, ha nem a „győztes mindent visz” elve érvényesül.
Székelyudvarhelyen június 3-ára már negyedszer írnak ki választásokat – mit remél ettől a dátumtól?
A városnak szüksége van tanácsra, de nem egyszínű vagy csonka tanácsra, mint a korábbi választási ciklusban. A csíkszeredai törvényszék még nem hozott ítéletet az MPSZ-t kizáró választási bizottsági döntésről, tehát jogilag a helyzet ugyanaz, mint egy vagy két hónappal ezelőtt, amikor nem lehetett választást tartani. Amúgy sok esetben úgy tűnik, a törvényesség alku kérdése ebben az országban: márciusban elhalasztották az európai uniós választásokat, mert felmerült a népszavazás lehetősége. Most is népszavazás lesz, de Székelyudvarhelyen ennek ellenére választásokat írnak ki. Ezért is támogatjuk Traian Bãsescu elnöki mandátumát, hogy a törvényesség ne lehessen politikai alku tárgya, mint ahogy az ő esetében is történt.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.