A tételek késése miatt elmaradt a véglegesítővizsga

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Négy órán át vártak a tételekre a véglegesítő versenyvizsgára jelentkező tanárok tegnap a kolozsvári Nicolae Bãlcescu Elméleti Gimnáziumban. Többségük kivonult az iskolaudvarra tiltakozni. A késés okai egyelőre ismeretlenek; a Kolozs megyei tanfelügyelőség vizsgálatot indított az ügyben.

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

Kolozsvár
Mi szerettünk volna vizsgázni, de nem engedték – panaszolta a véglegesítővizsgáról kijövő tanárok egyike, aki társaival együtt tegnap 9 órától 13 óráig hiába várt a tételek érkezésére a kolozsvári Nicolae Bãlcescu Elméleti Gimnáziumban. A felháborodott tanárok közül egyesek az udvarra vonultak tiltakozni, mások viszont a teremben maradtak. „Kilencre kellett a teremben lennünk, tíz órakor kellett volna felbontani a tételeket, ám 13 órakor ez még nem történt meg, így kimentünk az udvarra. Körülbelül negyed óra múlva megérkeztek a tételek, a teremben maradók pedig elkezdték a vizsgát” – magyarázta az egyik tanárnő. Az udvaron tiltakozó oktatók ugyanakkor aláírásgyűjtésbe kezdtek, a teremben maradtak vizsgaeredményeinek érvénytelenítését kérve. „Elkapkodják előlünk a városi állásokat, mi pedig mehetünk tanítani falura” – hangzott el az iskola udvarán. A petíciót a tanárok egy csoportja személyesen juttatta el a megyei tanfelügyelőségre, ahol azonban nem tudnak a kérésről.
„Nem értjük, miért nem várták meg a tételeket, és azt sem, hogy a felügyelők miért engedték, hogy a vizsgázók távozzanak a teremből” – fejtette ki Titiana Zlãtior Kolozs megyei főtanfelügyelő, hozzáfűzve: a petíció híre még nem jutott el hozzá. A tételek késésének oka egyelőre szintén ismeretlen; Zlãtior közölte, az ügyben vizsgálat folyik, amely a teremben maradt oktatók dolgozatainak érvénytelenítéséről is dönt. Hozzátette, a többi tanár valószínűleg pénteken ismételheti meg a vizsgát. „A többi vizsgaközpontban, beleértve azokat is, amelyek más helységekben vannak, legtöbb egy órát késtek a tételek” – jelentette ki a főtanfelügyelő. A kolozsvári, 1-es számú fogyatékkal élők iskolájábanban vizsgázó, neve elhallgatását kérő tanár viszont elmondta, ők szintén 13 óra körül kapták meg a tételeket, ám a termet senki nem hagyta el. „A versenyvizsga négyórás, önmagában is kimerítő, hát még ha további négyórás várakozás után kell nekifogni” – magyarázta az oktató.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek