2011. február 22., 10:242011. február 22., 10:24
A rendezvény keretében a vendéglátók, valamint az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai polgármesterek tanácskoztak. A találkozón bemutatták A testvériség faluja elnevezésű projektet, amelyet európai uniós finanszírozással kívánnak megvalósítani Berekfürdőn: kulturális, konferencia- és idegenforgalmi központot kíván létesíteni hat Kárpát-medencei község a helyi önkormányzat által biztosított telken. A tanácskozás résztvevői megvitatták a terv megvalósítására vonatkozó szerződés szövegét, jövő hónapban pedig közös testvér-települési megállapodást írnak alá. „A testvér-települési kapcsolatokat – a kulturális cserén és az idegenforgalmon túl – ki kell terjeszteni a gazdasági együttműködésre is” – hangsúlyozta az eseményen Gyerkó László Hargita megyei RMDSZ-es szenátor.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.