
2011. január 21., 14:032011. január 21., 14:03
A vasárnap esti megmozdulás másik célja a szolidaritásvállalás annak a bizottságnak a tagjaival, akik a kollégium visszaszolgáltatásáról döntöttek. A három testületi tag – Markó Attila kisebbségügyi államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Marosán Tamás korábbi egyházkerületi jogtanácsos és Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium korábbi jogtanácsosa – ellen december végén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a kollégium jogtalan visszaszolgáltatása miatt. A restitúciós bizottság tagjait közérdek ellen elkövetett, rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel vádolják.
Antal Árpád pénteken, sajtótájékoztatón kijelentette: nem hitte volna, hogy vissza kell térni az 1990-es években alkalmazott tiltakozási formákhoz, és hogy a magyar közösségnek húsz év után is harcolnia kell az egykor a tulajdonában levő ingatlanok visszaszolgáltatásáért. „Eközben a román ortodox egyház olyan épületeket kap, amelyek soha nem voltak a tulajdonában, itt a Székelyföldön is. Ez nem korrekt sem az állam részéről, és az ortodox egyház részéről sem korrekt, hogy ezekben a pillanatokban nem szolidáris velünk” – fogalmazott a sepsiszentgyörgyi polgármester.
Kovács István unitárius lelkész ugyanazon a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a történelmi magyar egyházak közösen, egymással szolidaritást vállalva kívánnak fellépni.
A kezdeményezők arra kérik a város lakóit, hogy vasárnap délutén 6 órakor az evangélikus templomban vegyenek részt az egyetemes imahét zárórendezvényén, ezt követően pedig vonuljanak a Székely Mikó Kollégium elé csendben, gyertyával a kezükben.
A Kollégium visszaállamosítása ellen 2009 tavaszán is utcára vonultak a sepsiszentgyörgyiek.
A sajtótájékoztatón szintén jelen levő Markó Attila leszögezte: semmiféle bűncselekményt nem követtek el. Hangsúlyozta, hogy a DNA vádjai alaptalanok, mivel a visszaszolgáltatási döntés a 199/83-as sürgősségi kormányrendelet előírásainak gyakorlatba ültetése révén történt, a jogszabály ugyanis név szerint felsorolja a visszaszolgáltatásra kerülő ingatlanokat, köztük a Székely Mikó Kollégiumot is.
Az RMDSZ országos vezetősége pénteken állásfoglalást adott ki, amelyben felháborodásának és értetlenségének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy Markó Attila ellen eljárást indított a DNA. „Megengedhetetlen, hogy ilyen tisztességtelen módon kompromittáljanak egy felelős politikust, aki a romániai magyar közösség és a Szövetség érdekeit tartva szem előtt végezte feladatait” – olvasható az állásfoglalásban.
„Ugyanakkor úgy véljük, hogy a Markó Attila ellen indított eljárás nem elszigetelt eset,
hanem szervesen kapcsolódik abba az RMDSZ és a magyarság ellen indított támadássorozatba,
amely a szervezetünk hitelvesztését, politikai súlyának gyengítését célozza, és amelynek
során egy másik fontos politikusunkat, Nagy Zsoltot szintén koholt vádakkal hurcolják meg a
bíróságokon.”
Az RMDSZ vezetősége jelzi: a szövetség szolidaritást vállal Markó Attilával, és határozottan elítéli az ellene folyó bűnvádi eljárást, „amely nem egyéb, mint boszorkányüldözés, rossz
szándékú meghurcolás, amely nyilvánvalóan a magyar érdekképviselet és a történelmi magyar
egyházak ellen is irányul”.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.