2007. szeptember 07., 00:002007. szeptember 07., 00:00
Mint hangoztatta, a sokféleségből kiindulva határoztak korábban úgy, hogy az európai alkotmányban nem tesznek utalást egyetlen vallásra sem. Hozzátette: ugyan a keresztény egyházak is érdekeltek voltak az Európai Unió létrehozásában, a közösségi intézmények azonban világiak, s el kell különíteni ezeket a vallástól. Barroso szerint azonban a vallás része a társadalomnak. Az Európai Bizottság elnöke arra kérte fel a nagygyűlésen jelen levő egyházi és politikai vezetőket, hogy tartsák tiszteletben a pluralizmust. Barroso beszédében nagy hangsúlyt kapott a halálbüntetés, az európai politikus ennek eltörlését szeretné elérni a világ valamennyi országában. Az Európai Bizottság elnöke végiglátogatta csütörtökön Nagyszebent. Mint mondta, elvarázsolta a város, annak hangulata, harmóniája. Arra kérte Klaus Johannis szebeni polgármestert (balra), a továbbiakban is biztosítsa a hagyomány és modernség sikeres ötvözését a városban. Nagyszebenben tartózkodott csütörtökön Jan Figel oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztos is. Figel úgy vélekedett, a kereszténységet nem lehet szétválasztani az európai történelemtől, mivel az európai identitás része. „Úgy hiszem, a keresztényeknek fontos szerepük lesz Európa jövőjében, a demokrácia megerősítésében, kulturális örökségünkben” – fejtette ki a biztos, aki szerint intenzívebb párbeszédre van szükség a kultúrák és egyházak között.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.