Hirdetés

A pedagógusok sztrájkolnak, de nem hisznek benne

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A tanárok általános sztrájkja ellenére országszerte nagyobb fennakadások nélkül zajlott le tegnap az idegen nyelv érettségi, csupán pár településen jeleztek kisebb incidenseket. Daniel Funeriu oktatási miniszter tegnap kora délután, a főtanfelügyelőkkel folytatott távértekezletet követően úgy nyilatkozott, hogy az érettségi legnehezebb megmérettetése, amelyen mintegy 200 ezer végzős vett részt, zavartalanul zajlott.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Pap Melinda

Nagy Orsolya

Dénes Emese

2010. június 01., 09:112010. június 01., 09:11

A tanügyi szakszervezetek összesítése szerint a tanárok több mint 60 százaléka vett részt az általános sztrájkban, ezzel szemben az oktatási minisztérium azt állítja, a pedagógusok kevesebb mint egynegyede tagadta meg a munkát. Az érdekvédelmisek elmondták, a munkabeszüntetés addig tart, míg a tagok nem döntenek ennek ellenkezőjéről, ellenben több iskola tanári kara már jelezte: ma megtartják az órákat.

Erdély-szerte mintegy 60 ezer tanügyi alkalmazott tiltakozott a kormány által tervezett megszorítások ellen, a legtöbb megyében a tanárok zöme nem ment be az osztálytermekbe, csupán az érettségi lebonyolítását vállalók dolgoztak. A sztrájk miatt sok vizsgaközpontban kénytelenek voltak lecserélni a vizsgáztató bizottságok tagjait, illetve a felügyelő és javító tanárokat, így számos iskolában az igazgatók, titkárnők, könyvtárosok és nyugalmazott pedagógusok felügyeltek a megmérettetésen.

Neheztelnek a sztrájktörőkre

„Egyetértek a sztrájkkal, és nehezményezem, hogy egyes kollégák a tiltakozás ellenére is érettségiztetnek. A tanügyben csak tanévzáráskor vagy kezdéskor van alkalom a figyelemfelkeltésre. A jelenlegi helyzet végképp megérett a tiltakozásra, egységes, kemény fellépéssel kell kinyilvánítanunk: betelt a pohár. Nem lehet, hogy a gyerekeket éhbérből élő, csökkent presztízsű, könyvet, kultúrát, önképzést megfizetni képtelen emberek neveljék” – mondta felháborodva a Krónikának Asztalos Ágnes székelyudvarhelyi tanár.

A Hargita megyei város összes középiskolájában elkezdődött tegnap a végzősök idegennyelvvizsgája. Udvarhelyen és környékén a tanügyi alkalmazottak 80 százaléka lépett sztrájkba, még a napközi otthonok egy részében sem fogadták a gyerekeket. Az érettségizők körében nagy volt a zűrzavar, és ennek sem csupán az az oka, hogy idén másképp zajlik a vizsgáztatás, hanem hogy egyáltalán lesz-e. „Teljesen össze vagyunk zavarodva, az érettségi körüli fejetlenség főként azoknak rossz, akik külföldön szeretnének továbbtanulni, mert ott hamarosan elkezdődnek a beiratkozások, és még most sem tudhatjuk, hogy még időben lesz-e diplománk” – mondta el lapunknak a megmérettetés előtt álló Vinczellér Zsuzsánna Beáta.

Június 25-éig levizsgázhatnak

A vizsgaközpontok zömében az eredeti tételekből vizsgáztak a diákok, csupán ezek alig egy százalékában volt szükség póttételekre, miután az eredetiek kiküldésekor akadozott az internetkapcsolat – közölte Daniel Funeriu.

Az oktatási miniszter szerint két különlegesebb esetet is regisztráltak: Dolj megyében néhány tanár kisebb tiltakozó akciót tartott, míg Konstanca megyében az egyik lány a vizsga napján szült. A tárcavezető bejelentette, a tanügyi sztrájk miatt a végzősök június 25-éig letehetik az idegennyelv-vizsgát.

Pap Melinda

A délutáni órákban némileg változott a helyzet Udvarhelyen, a szakszervezetek döntése ellenére – miszerint Hargita megyében folytatódik a sztrájk –, a Tamási Áron Gimnázium tantestülete úgy döntött: ma folytatják a tanítást, hisz a sztrájk egyetlen tétje az érettségi bojkottja lett volna, és mivel az nem sikerült, nem remélnek változást.

„A gyerekek jövője a tét”

„Mi nem ellenezzük a sztrájkot, de azt sem engedhetjük meg magunknak és kollégáinknak, hogy a gyerekek jövőjével packázzanak” – közölte a Krónikával Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, a megyében fennakadások nélkül zajlott az érettségi vizsga. Szerinte ez az iskolaigazgatóknak köszönhető, akiknek sikerült meggyőzniük kollégáikat, hogy nem játszhatnak a végzősök sorsával, s félretéve sérelmeiket a diákok érdekeit kell előtérbe helyezni.

Kovászna megyében is zavartalanul zajlott az idegennyelv-vizsga. A megyében a 4400 tanügyi alkalmazott 60 százaléka szüntette be a munkát, 17 tanintézet nem vett részt az általános sztrájkban. Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezet megyei elnöke szerint a tanárok megjelennek a hétvégi ballagási ünnepségeken, azonban a naplókat nem zárják le. Mint mondta, a tanügyben már kísérleteztek fizetéscsökkentéssel, de az akkori 20 százalékos megvonás nem javított az ország helyzetén, így a megszorítások eredményességében sem bíznak.

Borúlátó iskolaigazgatók

Szatmár megyében a sztrájkoló tanárok helyett az iskolák kisegítő személyzete felügyelt a vizsgán, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban többek közt a titkárnő és a könyvtárosnő vállalta ezt a szerepet. Az iskolában a sztrájk ellenére zavartalanul zajlott az idegennyelv-vizsga, ellenben ennek előkészítése sok fejtörést okozott – közölte lapunkkal Elek Imre igazgató. Mint mesélte, a vizsgáztató nyelvtanárokkal a tanfelügyelőség aláíratott egy szerződést, miszerint más iskolába is elhelyezhetik őket. Ezen a tanárok felháborodtak, és kijelentették: ha nem vizsgáztathatják a saját diákjaikat, inkább ők is sztrájkba lépnek. Végül a tanfelügyelőség képviselőivel közösen sikerült rendezni az ügyet. A Kölcsey tanárai eltökéltek a sztrájk folytatásában, szükséges rossznak tartják, amelynek segítségével érvényesíteni tudják érdekeiket.

„Nem hiszem, hogy bármit elérünk a munkabeszüntetéssel, de meg kell mutatnunk, hogy nem értünk egyet a kormány intézkedéseivel” – közölte lapunkkal Florica Copăcean, a nagyváradi George Coşbuc Általános Iskola igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy a tanintézetben mindössze öt tanítónő nem sztrájkolt. Eilender József, a Mihai Eminescu Főgimnázium igazgatója hasonlóan borúlátónak bizonyult a sztrájk eredményét illetően. Az egyik legfőbb gond szerinte az, hogy a megszorításokról szóló rendelkezés végleges, és a mostani demonstrációkkal már lehetetlen bármit is változtatni rajta.

Butaságnak tartja azt is, hogy a pedagógusok áprilisban egy napra beszüntették a munkát. „Mindenki láthatta, hogy az egynapos sztrájk százlejes levonást jelent a tanárok béréből. Ezen sem ők vesztettek, hanem mi” – szögezte le az igazgató. „Mélységesen sértőnek találjuk a megszorításokat, de legtöbben azért nem sztrájkolnak közülünk, mert nem akarjuk, hogy a gyerekek bűnhődjenek emiatt” – jelentette ki a Krónikának Tóth Márta, az Ady Endre Gimnázium igazgatója arra utalva, hogy a váradi iskola 69 tanára közül csupán 21 sztrájkolt tegnap. Mint mondta, felmerült, hogy a naplót sem zárják le, de ezt egyelőre nem döntötték el.

Nyomásgyakorlásra panaszkodnak

Szászmedgyesen az egyik iskola végzőseinek egy másik tanintézetben kellett számot adniuk idegennyelv-tudásukról, miután saját tanáraik a sztrájk miatt nem vállalták az érettségi megszervezését. A tanfelügyelőség szerint ez nem okozott fennakadást, időben értesítették a diákokat a vizsga helyszínéről. A 104 diák a többi tárgyból a saját iskolájában vizsgázik. Egyébként Szeben megyében csupán a tanárok 27 százaléka csatlakozott a tiltakozó akcióhoz, a tanfelügyelőség adatai szerint 18 tanintézetben szünetelt az oktatás, míg 47 iskolában csak a pedagógusok egy része vett részt az általános sztrájkban.

Sok volt a sztrájktörő Temes megyében is, a szakszervezetek által korábban bejelentett adatokhoz képest csupán a tagok egynegyede szüntette be a munkát, a tiltakozók főleg a vidéken tanítók közül kerültek ki, a temesvári elit iskolákban folytatódott a tanítás. Virgil Popescu, a Spiru Haret Szakszervezet megyei elnöke úgy vélte, a tanfelügyelőség nyomást gyakorolhatott az iskolaigazgatókra, így ezek ígéreteik ellenére nem csatlakoztak sztrájkoló társaikhoz. Nyomásgyakorlásra panaszkodtak a szakszervezeti vezetők Hunyad megyében is, elmondásuk szerint Déván és Zsilvajdejvulkányban rendőrök és csendőrök akadályozták meg őket és a sztrájkoló tanárokat abban, hogy bemenjenek az iskolákba, holott – mint állítják – a törvény szerint a tiltakozás a munkahelyen zajlik.

Bákó megyében három gimnázium mintegy 500 diákja megtagadta, hogy részt vegyen a vizsgán, ellenezve, hogy a tanfelügyelőség módosította a bizottságok összetételét. A Târgu Ocna-i Costache Negri Gimnázium végzősei szüleikkel együtt a tanintézet előtt tiltakoztak amiatt, hogy nem saját tanáraik vizsgáztatják őket, de nem akartak számot adni igennyelv-tudásukról két oneşti-i gimnázium végzősei sem. Ők egy későbbi időpontban vizsgáznak. Hasonlóan akartak eljárni egy suceavai iskola diákjai is, de végül tanáraik meggyőzték őket arról, hogy levizsgázzanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés