2007. március 13., 00:002007. március 13., 00:00
„A MagyarországrólRomániába érkező turisták célpontjaa Székelyföld — nyilatkozta Kerekes Gábor, aRomán Turisztikai Hivatal budapesti képviseleténekvezetője. — Egyik célunk, hogy a Partiumon ne csakátutazzanak a kirándulók, hanem néhánynapra meg is álljanak.” A vásár lehetőségetnyújtott az idegenforgalmi szolgáltatóknak abemutatkozásra, partnerkapcsolatok kialakítására,és a kirándulni vágyók is válogathattakaz üdülési lehetőségekben. A Szatmármegyei látnivalókat a szatmárnémetiönkormányzat és az Erdélyi Kárpát-Egyesület(EKE) szatmárnémeti szervezete által közösenműködtetett Infotour Turisztikai Iroda standján mutattákbe. „A megyénkben működő turisztikai cégektevékenysége kimerül abban, hogy az országmás részeibe szerveznek utakat” — nyilatkozta aKrónikának Márk-Nagy János, aszatmárnémeti EKE ügyvezető igazgatója. AzEKE standján fényképek és szórólapoksegítségével mutatták be Szatmármegye műemlék épületeit, illetve azokat azirodalmi emlékhelyeket, melyek Ady Endre, Kölcsey Ferenc,Petőfi Sándor és Kaffka Margit nevéhezfűződnek. Helyi termékként szatmáriszilvapálinkát kínáltak a vásáron.
Babos Krisztina
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.