A megértés eszemiségéről és a kiengesztelődésről beszélgetnek

Magyar és román nemzetiségű katolikus ifjak találkoztak Csíksomlyón Kettős jubileumot ünnepelnek a katolikus fiatalok: harmincadik alkalommal rendezték meg a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amelynek keretében tizedik alkalommal tartják meg az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót.

Gazda Árpád

2006. augusztus 25., 00:002006. augusztus 25., 00:00

A szerdán kezdődött és vasárnapig tartó rendezvénysorozaton jelen vannak a görög katolikus egyházmegyék, az örmény, valamint a hat római katolikus egyházmegye fiataljai.
„Újdonságnak számít, hogy amíg a korábbi években csak római katolikus szentmiséket hallgatthattak a résztvevők, és csak kisebb román csoportok jöttek el, akiknek fordítani kellett, ebben az évben az etnikai megoszlás fele-fele arányú, és a szentbeszédek is két nyelven hangzanak el”– nyilatkozta lapunknak Nagy György Attila főszervező. Külföldi vendégei is vannak a találkozónak: a kárpátaljai főelőadó, Orosz István görög katolikus atya mellett érkeztek ausztriai, olaszországi, kisinyovi érdeklődők is. A rendezvény szerves része annak az ötéves pasztorációs tervnek, amelynek keretében 2009-ben a gyulafehérvári érsekség fennállásának ezeréves jubileumi ünnepségére készül az egyház. Ennek szellemében a 2006-os év a megtérés és a kiengesztelődés éve, és erre épülnek a Csíksomlyón elhangzó katekézisek is: napokra leosztva a megtérés eszmeiségét – először az egyén és Isten közötti kapcsolatot, majd a családon belülit, s végül az egymás mellett élő népek közötti kiengesztelődés tematikáját – érintik a kis csoportos megbeszélések. Az előadásokat tanúságtétel követi. Tegnap például egy évekig kábítószer-függőségben élő házaspár osztotta meg pokoljárását, és az igaz út megtalálását az egybegyűltekkel. A délutáni alternatív programok között szerepel többek között, a marosvásárhelyi filharmonikusok közreműködésével bemutatandó Te Deum rockopera, és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása a Nyeregben. A találkozóra kétezer-százan jelentkeztek be, ezek közül mindössze öten Csíkszeredából. A csíkiak alacsony számát a szervezők azzal magyarázzák, hogy ők nem tartanak igényt elszállásolásra, étkezésre, és könnyen kiutaznak Csíksomlyóra, így a valós létszám meghaladja a kétezerhatszázat. „Ekkora tömeg elszállásolására Csíkszereda sincs berendezkedve, de az iskolák tantermeiben, a tornatermekben leterített matracokon, végül mindenki kapott fekvőhelyet”– mondta Nagy György Attila. Jakab Lőrinc

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél